REFLEX

Lapok, könyvek, filmek, reflexiók – a Korunk szemléző blogja

Könyv

Totemek nélkül, tabuk nélkül

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Peter Boghossian „ateistacsináló” könyve olyan, amilyennek a filozófiát még a vérbeli katedrafilozófusok is legszívesebben látni szeretnék: társadalmilag releváns, gyakorlatias, alkalmazott és valamiképpen (hatásait tekintve) nem mindegy – ezek a varázsszavak, melyek köré a javasolt játék szerveződik. Csakhogy a kihívás, mellyel számolnia kell, nem racionális természetű: mint azt egyszer a derék Jonathan Swift írta, „you do not reason a man out of something he was not reasoned into” (32.) (kb. „lehetetlen valakit egy olyan állásponttól érvek segítségével eltéríteni, amelynek igazáról eleve nem érvekkel győzték meg”). A neveltetéssel (szocializációval) és következésképpen identitásokkal nem lehet vitázni – legalábbis a kortárs „baloldali liberalizmus” kényszeresen óvatoskodó hittétele alapján –, így Boghossian elsősorban episztemológiai vitát folytat. És ezen a terepen, melyet maga kerít körül és saját feltételei szerint alakít ki önmagának, nem túl nagy kunszt a győzelem.

Tovább »

Könyv, Reflexió

Bugyrok, próféciák

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szomáliai nomádból holland parlamenti képviselő, első számú közellenség, kétszeres emigráns, illetve ki tudja, hányszoros politikai menekült – valószínűtlen életpálya, amely (különösen egy nő számára) csupán a liberális modernitásban lehetséges, és annak minden ellentmondásával és civilizációs hadviselésével is a legjobb kifejezője. Az egyik ellentmondás: általában tiltakozni illik a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés, a szexizmus ellen, feltéve, hogy ez a „saját”, a nyugati nők ellen irányul; egyébként hajlamosak vagyunk azt a liberális tolerancia nevében pusztán kulturális pikantériának felfogni, hogy szűklátókörűség, például – a kritika vitorlájából a szelet eleve kifogni próbáló fogalommal élve – „iszlamofóbia” gyanújába ne keveredjünk. Ami a civilizációs hadviselést illeti, a szerzőnek, Ayaan Hirsi Alinak van oka rá, hogy az efféle multikulturalizmus ellensége legyen: gyerekkorában többek között női nemiszerv-csonkítást szenvedett, felnőttként – az iszlám bírálata miatt – életéért kell(ett) rettegnie a nyugati világ kellős közepén (részletesebben lásd Infidel című, 2006-ban a New York-i Free Press által kiadott önéletrajzát; illetve magyarul az Ulpiusnál 2008-ban megjelent Hitetlent).

Tovább »