REFLEX

Fred Flintstone, Pinokkió, Mickey Mouse, Popeye, Hófehérke, Csipike, Bălănel és Miaunel egyazon kulturális hetilap címoldalán. De mit fed a borító? Tovább »

A román közszolgálati televízió kulturális csatornája jóvoltából hetente megnézek egy-egy Hitchcock-filmet. A krimi klasszikusának életműve szilárdan tartja pozícióit a 20. század filmművészetében. A kérdésre, hogy mi is e félórányi terjedelmű művek sikerének a titka, viszonylag egyszerű a válasz. Három jellemzőjüket emelném ki. Tovább »

A húszas-harmincas évek magyar sajtójában az író – ha mondjuk Móricz Zsigmondnak hívják – gyakori szereplő. Ha megrándul a lába, abból sajtóhír lesz. Az Est például így vezet fel 1939. május 24-i számában egy íróilag borogatott lábat: „Móricz Zsigmond, a nagy magyar regényíró, leányfalusi birtokán megbetegedett: súlyosabb természetű lábrándulást szenvedett és most ágyban fekszik. Telefonon felhívtuk a leányfalusi kúriát, az író maga vette fel a kagylót és a következőket mondta balesetéről és állapotáról: – Csakugyan beteg vagyok, itt fekszem az ágyban, vizesruhába pakkolva.” A megrándult láb ezúttal egy balul sikerült szénagyűjtés eredménye. Tovább »

A „börtönirodalom” klasszikusai között olyan szerzők vannak, mint Jack London, aki egy hónapot töltött börtönben 1894-ben. Közel egy évszázaddal később Jack Henry Abbott története keltett feltűnést: több évtizednyi rabságra ítélve emberölésért, egy kiváló könyvet jelentetett meg 1981-ben, In the Belly of the Beast címen, Norman Mailer közreműködésével. Mailer közbenjárására az erre feljogosított hatóságok feltételesen szabadlábra is helyezték Abbottot még a könyv megjelenésének évében. Hat héttel később a friss kötet szerzője egy lokálban leszúrta a tulajdonos vejét. Visszatért a börtönbe, végül 2002-ben öngyilkos lett. Tovább »

A három nap alatt látott túl sok film közül három szigetféle emelkedik ki: Banco Chinchorro korallszirtjei (Alamar), a zöld és vörös connemarai dombok (Nothing Personal), végül Szöul és az értelmezés zátonyának városi tájképe (Café Noir). Egy a képeiért, egy a történetmondásával és egy önmagában. Különös módon mindegyik a rendezője első alkotása. Tovább »

Keleti film könnyet áraszt – és mosolyt fakaszt. A szerethető szereplőkkel csordultig teli Toad’s Oil visszamenőleg is jól elrontja a szerdai napot, mert hozzá képest minden más elkerülhetetlenül csalódást okoz. Mihez kezdhetünk szeretteinkkel, ha már nincsenek? Hogyan vannak azok, akik már nincsenek? A halott emberhez való viszonyunkról mint nagyon is élő viszonyról, amelyben az elhunyt már jelen nem lévőként „van” benne (úgy „van” benne, hogy ő már nincs: jelenlévő távollevő). Buddha light. Tovább »

1994-ben jelent meg, Hamburgban, az Anachronia című folyóirat első száma – 2010-ben a tizedik. A szerkesztő, Eve-Marie Kallen a bevezetőben Sziszüphoszt emlegeti, és bizonyára joggal, hiszen egy ilyen „anakronisztikus”, több nyelven közlő, sokfelé figyelő kiadvány tető alá hozása bizonyára sziszifuszi munkát jelent. Tovább »

Fejben már túltették magukat a Balkánon, de a Balkánon az ember legfeljebb csak fejben teheti túl magát. A sokat háborúzó, ágrólszakadt, de büszke népek fiaiban és leányaiban annyi a közös, hogy legszívesebben minél hamarabb lelépnének. Tovább »

Mi mindent meg nem tesz az ember, hogy helyrerázza magát, különösen ha eleve semmi baja nem volt. Három film, fontossági sorrendben, az Extrém terápiák című sorozatból, meg valami, ami kezelhetetlen. Tovább »

Frusztrációk, nyaki merevségek és szemfájdalmak forrása (is), mégsem szabad a TIFF-et nem szeretni; a befogadóval van a baj és a befogadással, hogy annyi éheztetés és elvonás után kényszeressé válik, orrvérzésig megy, mennyiségi mutatók szerint. A nem-amerikai filmgyártásból csak az láthat valamit, aki egyhetes szabadságot vesz ki, őszre halaszt, és meghal a világ számára, vagy „hivatásos befogadónak” számít (ami még rosszabb; olyankor is, ha éjjel a tudat a napi öt-hat filmet emészteni kezdi, újrarágja, és a felszínre köpi). Tovább »