Totemek nélkül, tabuk nélkül
Peter Boghossian „ateistacsináló” könyve olyan, amilyennek a filozófiát még a vérbeli katedrafilozófusok is legszívesebben látni szeretnék: társadalmilag releváns, gyakorlatias, alkalmazott és valamiképpen (hatásait tekintve) nem mindegy – ezek a varázsszavak, melyek köré a javasolt játék szerveződik. Csakhogy a kihívás, mellyel számolnia kell, nem racionális természetű: mint azt egyszer a derék Jonathan Swift írta, „you do not reason a man out of something he was not reasoned into” (32.) (kb. „lehetetlen valakit egy olyan állásponttól érvek segítségével eltéríteni, amelynek igazáról eleve nem érvekkel győzték meg”). A neveltetéssel (szocializációval) és következésképpen identitásokkal nem lehet vitázni – legalábbis a kortárs „baloldali liberalizmus” kényszeresen óvatoskodó hittétele alapján –, így Boghossian elsősorban episztemológiai vitát folytat. És ezen a terepen, melyet maga kerít körül és saját feltételei szerint alakít ki önmagának, nem túl nagy kunszt a győzelem.
