A Booktube és a videók soha nem lesznek olyanok, mint az írott kritikák. Ezek a videók nem azért készülnek, hogy egy-egy művet egy-egy stílusirány vagy motívum felől, vagy valami irodalomtörténeti rétegből végigelemezzük, mert bár lehetne ilyet is csinálni, alapvetően a Booktube nem ezt képviseli, nem ezért jött létre. […] Én is jól tudom, hogy akik ilyen mélységekben elemeznek, azok általában szakemberek, tehát irodalomkritikusok, professzorok, akadémikusok, […] vagy a már olvasottabb, érettebb közönség az, aki produkálja ezeket a cikkeket. De ez egy teljesen más műfaj. Amit mi csinálunk, az nem ennek a műfajnak a videós szférába való áthelyezése, és valószínűleg ez az, amit nagyon sokan félreértenek. […] Itt nem csak azért van egy más műfaj a levegőben, mert ez egy más platform, más közönség, más az, ami létrehozza; teljesen más miatt nézek én is Booktube-ot, mint aki mondjuk hiányolja a kritikusságot a videókból, vagy a profizmust, és sorolhatnám tovább. […] Ez nem is a könyvekről szól, nekem a Booktube sokkal inkább szól az olvasásról. […] Olyan témák jönnek elő ezekben a videókban, ami közös bennünk mint olvasókban. […] Ami új, az a közösségi élménye az olvasásnak. Mert alapvetően az olvasás privát és egyszemélyes cselekvés […] Persze a 21. század előtt is voltak olvasási közösségek, az olvasási élményeknek a megosztása, eddig is voltak olyan közösségi terek, ahol amit én csinálok a Youtube-on, az megvolt. […] Ez igazából egy újfajta közösségi tér, aminek én egy alappillére vagyok, mint booktuber. […] Van egy ember, aki olvas, ugyanúgy, mint te, és követed az ő stílusát.[1]

 

A Booktube-on, azaz a könyveket ajánló Youtube-videók birodalmában vannak olyan videók vagy videórészletek, amelyek a Booktube jelenségével és jelentőségével foglalkoznak. Ezek a gondolatmenetek általában a booktuberek bemutatkozó videóiban vagy a kezdő booktubereknek szóló tanácsadó videóiban jelennek meg. A fent idézett gondolatmenet kivétel: az Inside my head című magyar könyves csatorna vloggere két rövid újságcikkre utalva fogalmazza meg a Booktube-bal kapcsolatos gondolatait.[2] Tömör és frappáns leírásában megnevezi a Booktube olyan vonásait és értelmezésének lehetséges kontextusait, amelyeket a jelenségről szóló, nemcsak Magyarországon, de az angolszász világban is egyelőre elég csekély számú szakirodalomban is meg-megjelennek: a Booktube-videók és az irodalom recepciójának hagyományos műfajai közötti különbséget, a műközpontú és az olvasásközpontú irodalmi diskurzus különbségeit, a Booktube-jelenség közösségi jellegét, illetve a Booktuber mint a sok közül egy olvasó sajátos státusát ebben a közösségben.

Tudjuk, pontosabban egyelőre úgy tudjuk, hogy a Booktube a tízes-húszas évei fordulóján járó generáció terepe: ez a korosztály mutatja be és ajánlja a videókban az olvasmányait, és ez a korosztály elsősorban a közönsége is. Az a generáció, amely nemcsak a könyvek dolgában, hanem általában a világ dolgaiban: a közélet, a kultúra és nem utolsó sorban a vásárlás kérdéseiben szinte kizárólag a közösségi médiából kiindulva tájékozódik. A közösségi médiában nagy követőszámmal rendelkező tizen-huszonévesek, az ún. influenszerek nem csak a bennük rejlő és a piacon egyre inkább kihasznált reklámlehetőségek miatt borzolják a más információs környezetben szocializálódottak kedélyét. Emlékszem, nekem is elállt a lélegzetem, amikor pár éve egy egyetemi órámon az ebbe a generációba tartozó diákjaim megmutatták az egyik első és legsikeresebb magyar könyves vlogger, Csecse Attila csatornáját, és szembesültem vele, hogy feliratkozóinak száma kb. 300-szorosa lehet egy átlagos kulturális folyóirat rendszeres olvasóinak,[3] egy-egy könyvről szóló videóját pedig több ezerszer annyian nézhették meg, mint ahányan egy könyvről szóló írott recenziót feltehetőleg olvasnak. Biztosan volt bennem keserűség is ennek az egésznek az igazságtalansága miatt, de legalább annyi lenyűgözöttség is: hogy van itt egy egész titokzatos világ saját szabályokkal és szokásokkal, ahol élelmes tizen-huszonévesek könyvekről beszélnek és sok ezren kíváncsiak rájuk. A könyvekről szóló beszámolók ezeken a csatornákon nem szisztematikus elemzések vagy részletes ismertetések, inkább spontán élménybeszámolók, illetve tudósítások az illető olvasási, könyvválasztási szokásairól. Túl az olvasás kultuszán, a videók gyakran tesznek tanúbizonyságot a könyv mint tárgy kultuszáról (borítóértékelések, könyvespolcbemutatások, a frissen szerzett, még nem olvasott könyvhalmok bemutatása), továbbá listakészítési mániáról (évi toplisták, műfaji toplisták stb.), és rendre a korábban olvasott és esetleg be is mutatott művekkel hozzák kapcsolatba az éppen tárgyalt könyveket.

A Booktube elsősorban a készítők korosztálynak szóló (Young Adult) irodalommal foglalkozik világszerte, abból is főleg a friss terméssel; a nem korosztályhoz kötődő olvasmányok között a népszerű, nagy olvasótáborral rendelkező regények, regénysorozatok jelennek meg elsősorban a videókban. Így van ez a magyar csatornákon is, bár olykor fel-feltűnik egy-egy klasszikus, és elvétve a kortárs magyar „magasirodalom” népszerű szerzőinek egy-egy könyve. Ami feltűnő, ha az olvasmánylistákat mondjuk a magyar folyóiratok által szemlézett könyvek listájával vetjük össze, hogy a vloggerek olvasmányai között sokkal több a külföldi szerző, akiknek a műveit a magyar vloggerek közül sokan angolul, frissen a megjelenése után olvassák.

Világos tehát, hogy a booktuberek által szemlézett könyvek szinte semmilyen átfedésben nincsenek azzal a korpusszal, amelyikről a még éppen vegetáló magyar irodalmi folyóiratok, a könyvkritikát már csak elvétve közlő (és már csak elvétve létező) napilapok, illetve a magaskultúra hagyományát követő irodalmi portálok recenziókat közölnek, és amelynek a fogyasztásához régi beidegződéseink szerint elválaszthatatlanul hozzátartozik az értelmező kritika és az azt író vagy nyilvános beszélgetés során élőben előadó tekintélyes és szapulható kritikus. Az ebben az utóbbi kultúrában szocializálódottak, amikor rokonszenves jelenségként igyekeznek bemutatni a Booktube-ot, mintegy csitítani kulturális sorstársaik felháborodását a könyvajánlások egyszerűsége és feltételezett jelentős marketingértéke közötti ellentét felett, gyakran a jól ismert paternális-tanáros érvhez nyúlnak, és azt emelik ki, hogy a Booktube divattá teszi az olvasást, olvasót csinál a nem olvasó fiatalokból. Vagyis egyfajta kapudrognak tekinti az „igazi” irodalmi kultúra felé vezető úton.[4] Bár lehet, hogy némelyik booktubertől sem idegen ez a felfogás,[5] szerintem alapvetően elvéti a jelenséget. Számomra inkább úgy tűnik, a Booktube a már szenvedélyesen olvasó, a közösségi médiában rutinosan tájékozódó, viszonylag jó anyagi körülmények között élő fiatalok közössége (úgy tűnik, több könyvet vásárolnak, mint az átlag magyar irodalomkritikus, ráadásul sokan rendszeresen rendelnek külföldről is, és színvonalas videók készítésére alkalmas mobiltelefonjuk van). Nem a magas irodalom intézményrendszerének előszobája, hanem egy vele párhuzamosan létező olvasási kultúra. És mint ilyen, rámutat arra, amit az olvasástörténeti kutatások az utóbbi években egyre inkább hangsúlyoznak,[6] és bár magunk is tudunk, nem mindig szeretünk tudomásul venni: hogy milyen sokféle olvasóközösség, olvasói kultúra létezik párhuzamosan.

Az olvasástörténeti kutatások az olvasóközösségeket nem pusztán az értelmezés különböző diszkurzív előfeltételei szerint (azaz értelmezői közösségként), hanem komplex praxisaikban is különböző közösségekként írja le (a könyvekhez való hozzájutás módja, a könyvekről szóló diskurzusok jellemzői, a résztvevők faji, nemi, társadalmi, kulturális jellemzői, a kánonképzés sajátosságai stb.). Ezek az egymással párhuzamosan létező közösségek az irodalomtörténet által korábban vizsgált mainstream irodalmi kultúra alternatívái, pontosabban a mainstream olvasási kultúra is leírható az ilyen közösségek egyikeként. Az olvasóközösség fogalma nagyon tág – ténylegesen összejáró emberek csoportja (könyvklubok, biblioterápiás csoportok, iskolai önképzőkörök) is lehet, de sokszor a virtuális könyvközösségeket is idesorolják (például a Goodreads értékeléseket író olvasóinak közösségét vagy Oprah Winfrey könyvklubjának követőit). Az olvasóközösségek vizsgálata mindenesetre az irodalmi kultúra olyan szemléletére utal, amely az olvasmányokról szóló diskurzust és az azt fenntartó gyakorlatokat együttesen próbálja meg figyelembe venni.

A Booktube a maga szakértelemellenességével, vagy egyszerűen csak a szenvedélyes laikus olvasó olvasási szokásainak és beszédmódjának a láthatóvá tételével a radikálisan változó véleménykultúra jellegzetes produktuma. A digitális kultúra és az irodalmi kultúra viszonyát firtató korai gondolatmenetek egyik leggyakrabban felmerülő kérdése a szerző-olvasó hierarchia átalakulása volt. Sokan a szerzői és olvasói szerepek közötti határ eltűnését, a szerző és a zárt szövegkorpusz évtizedekkel korábban kezdődő tekintélyvesztésének beteljesülését, a sok száz, vagy akár több ezer éve változatlan formájú könyv eltűnését, és mindennek velejárójaként az irodalmi kánonok radikális felszámolódását, a kitüntetett közös olvasmányok eltűnését jósolták – üdvözölték vagy kárhoztatták. Mai szemmel a történet jóval összetettebbnek tűnik. Az olvasási kultúránál maradva azt látjuk, hogy az olvasói-szerzői szerepek merő funckionalitása párhuzamosan létezik a szerző magasirodalmi és populáris kultuszával; a végtelenségig bővülő, patchwork-szerű sokszerzőjű szövegek a drága pénzért megvásárolt, megváltoztathatatlan formájában kultivált papír- és digitális könyvekkel. Ennek a történetnek a vesztese, ha van, nem a szépíró szerző, hanem a hivatásos kritikus, aki ellentétben a tudóssal, jó esetben nem a saját szakmai közönségének akar beszélni elsősorban, hanem a nem szakmai olvasóknak, akik közül ő kiemelkedik valamiképpen. Ez a kiemelkedés vált problematikussá az elmúlt évtizedekben a szakértelem tekintélyének megcsappanásával, és ennek a folyamatnak az egyik jellegzetes tünete a Booktube.

A kétezres évek második felétől a könyvkultúra halálával kapcsolatos szorongásokat a véleménykultúra változásával kapcsolatos szorongások váltották fel, azok a többé vagy kevésbé árnyalt gondolatmenetek, amelyek a felhasználói tartalmakat felértékelő és a hagyományos intézmények révén ellenőrzött-szerkesztett tartalmakkal szemben eleve gyanút tápláló mentalitás veszélyeit fogalmazzák meg, és akár addig is elmennek, hogy a felhasználói tartalmak kultuszát felvilágosodás-ellenes fejleménynek mondják.[7] A Booktube szakértelemellenessége vitathatatlan, még ha általában nem is jelenik meg olyan expliciten és önreflexív módon, mint az írásom elején idézett videóban. (A videóban arról is beszél a vlogger, hogy sokszor járt úgy, hogy egy tekintélyes és meggyőző elemzés olvasása után a könyv olvasásának élménye csalódás volt – „ez két külön dolog” – mondja.) És mégis, ezek a fiatal videósok inkább hatnak büszke olvasónak, semmint felvilágosulatlan amatőrnek. Például azért, mert bár az olvasás élményét hangsúlyozzák – szemben az előírt kánonokkal és értelmezésekkel (azaz, ha nem is tudják, Roland Barthes tanítványai) –, szó nincs arról, hogy tanulásellenesek volnának. Az élménybeszámolókban nagy szerep jut a felfedezés élményének, a booktuber jellemzően tanulási folyamatként tekint a saját olvasására, és ennek a folyamatnak, a személyes tapasztalatszerzésnek az örömét osztja meg a többiekkel. Kétféle tekintetben is tanulási folyamatról van szó: a vlogger felfedezi a könyvek világát és közben egyre profibb videós lesz belőle. A tanuláshoz azonban nem a hagyományos intézmények (iskola, család, folyóiratok, tévéműsorok) által szentesített tekintélyekre, hanem ahogyan az a Youtube-on szokás, a többi videósra támaszkodik (ezt nevezi a pedagógia társaktól tanulásnak, és ehhez fűz sok iskolai reformtervezet nagy reményeket – nyilván éppen a közösségi média szocializációs szerepe miatt).

Hogy egyetlen példát mutassak a fentiekre: jól látszik a felfedező-tanuló pozíció a következő videócímben: „Filmek, amikről nem tudtam, hogy könyvadaptációk”[8]. A videós, a két és félezer követővel rendelkező Matilda itt filmadaptációkat sorol fel, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogyan mondjuk egy internetes magazinban egy cikk tenné. Csak az utóbbi esetben nem az volna a cikk címe, hogy „Filmek, amikről nem tudtam, hogy könyvadaptációk”, hanem hogy „Filmek, amikről nem tudtad, hogy könyvadaptációk”. Nemtudásunk bevallása (főleg egy címben) nem egyeztethető össze sem a könyvkritikus, sem az újságíró retorikájával és pozíciójával. A booktuberével viszont nagyon is: ennek a videótípusnak a személyessége sok minden egyéb mellett a felfedezés laikus örömének a színrevitelében rejlik.

A Booktube persze csak az egyike azoknak a fórumoknak, ahol a laikus olvasó jól láthatóvá válik, és valamilyen módon beleszól a könyvekről szóló diskurzus és a kortárs kánon alakításába. Az elmúlt évtizedekben nemcsak a tudományos kutatás fedezte fel magának a laikus olvasót és fordult érdeklődéssel irodalomfogyasztási, -olvasási és -értelmezési praxisai felé,[9] de a kulturális adminisztrátorok is, amikor elsősorban a szépirodalomolvasás szabadidőtöltésben betöltött szerepének radikális csökkenésére reagálva olyan kampányokat indítottak, amelyek az olvasói véleményeknek, tapasztalatoknak nyilvánosságot és dicsőséget biztosítva próbálta meg olvasásra ösztönözni a nagyközönséget. Ezeknek a kísérleteknek a leghíresebb nemzetközi példája a The Big Read / My Favourite Book / Das große Lesen / A Nagy Könyv stb. kampány volt, amely – a televízióra és könyvtárakra támaszkodva – egy szimbolikus gesztussal az irodalmárok helyett az olvasókra bízta az adott ország legfontosabb hazai és külföldi könyvlistájának összeállítását. Ezeknél a felülről jövő, bármily nemes célt szolgáló, valahogy mégiscsak kínosan iskolás olvasóemancipációs kísérleteknél jóval izgalmasabbak, és alighanem nagyobb hatásúak azok, amelyek immár az interneten keresztül, olykor a könyvpiaci szereplők kezdeményezésére, máskor az olvasók saját ötletéből teremtenek fórumot az olvasói diszkusszió számára. Ilyenek a könyvekkel foglalkozó személyes blogok, amelyek nagyon sokféle hangnemben és kontextusban beszélnek könyvekről, és amelyeken a folyóiratokban megjelenő kritikák retorikájához, szempontrendszeréhez nagyon hasonló szövegektől[10] impressziók rögzítésén és önéletrajzi vallomásokon át a terápiás ajánlásokig nagyon sokféle megszólalási pozícióval és véleménnyel találkozunk. Az olvasói közösségek szempontjából még izgalmasabbak az olvasói vélemények ezreit közlő oldalak, mint a Goodreads vagy magyarul a Moly, melyek nem véleményaggregátorként működnek (tehát nem különféle helyeken megjelent kritikákat, értékeléseket összegeznek), hanem túl azon, hogy az oldal számára írt ismertetések és rövid olvasói kritikák igencsak hasznos, jól orientáló gyűjteményei, nemegyszer közösségként is funkcionálnak: a vélemények személyekhez, az oldal rendszeres használóihoz kötődnek, akik virtuális vagy valódi kapcsolatokat alakítanak ki egymással. (A magyar booktuberek többségének a profiljában a facebookon és az instagramon kívül a moly-felhasználói oldalukra találunk linket.)

A nyilvános olvasói vélemény- és kánonformálás az irodalmi díjak területén is megjelenik. A Libri-díj legitimitását például internetes szavazáson alapuló közönségdíjjal igyekeznek erősíteni; a számomra legrokonszenvesebb példája ennek pedig a Merítés-díj, a Moly rendszeres recenzensei által immár négy kategóriában (gyerek, ifjúsági, próza, líra) évente kiosztott díj. Ha azonban megnézzük a díjazottak listáját, úgy tűnik, hogy az nem sokban különbözik a szakmai zsűri által odaítélt jelentős díjak listájától.[11]

Amikor ennek az esszének az előzményéül szolgáló konferenciaelőadásomhoz négy jelentős, kortárs elit szépirodalmat kiadó magyar könyvkiadó munkatársait arról kérdeztem,[12] hogy mi a viszonyuk az irodalomról szóló internetes olvasói diskurzushoz, milyen módon próbálják ezt beépíteni a könyveik marketingjébe, mindenki arról számolt be, hogy könyves blogokkal kapcsolatban vannak, az irodalmi folyóiratokhoz hasonlóan bloggereknek is rendszeresen adnak recenziós példányt olyan könyvekből, amelyek az érdeklődésükhöz, illetve életkorukhoz passzol. Volt olyan kiadói munkatárs, aki arról beszélt, hogy szívesen adnak könyvet bloggernek, és figyelemmel is kísérik, hogy mit írnak a könyveikről, de előfordul, hogy a blogbejegyzéseket nem osztják meg a kiadó oldalán akkor sem, ha dicsérőek, mert az elsődleges olvasóközönségüknek „nem ilyen fajta szöveg kell” – amiből jól látszik az a feszültség, ami a hagyományos elit irodalmi kultúrára jellemző beszédmód fenntartásának igénye és egy, a nem-professzionális beszédet preferáló új közönség megtalálásának a célja között van.

A könyv Molyon való megjelenését mindnyájan nagyon fontosnak tartották. Ahogy az egyikük fogalmazott, nem feltétlenül a marketing-értéke miatt, hanem azért, mert ott nagyon jól látszik, hogy „hova érkezett, miként érkezett” egy könyv. Ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy azok a kontextusok, amelyekbe a Moly nem-professzionális olvasói a könyveket állítják (például amilyen könyvekhez hasonlítják, amilyen szempontokat felvetnek az olvasásakor) egyfelől információt adhatnak a marketingkampány sikerességéről, másfelől a könyvnek olyan lehetséges értelmezéseit, olvasási módjait villantják fel, amelyek a kiszámíthatóbb szempontok és értékkritériumok szerint dolgozó kritikákban nem jelennek meg. (Egy másik munkatárs arról beszélt, hogy ebben az értelemben még egy olyan Instagram poszt is, amely mindössze a könyv fényképét közli, értelmezés a kiadó számára: ahogyan a könyvet befényképezik, az összefüggéseket, párhuzamokat teremt, azaz szöveg nélkül is értelmez.) Ugyancsak többen kiemelték az ún. blogturnék jelentőségét – ez azt a blog-műfajt jelenti, amikor több, egymással kapcsolatban lévő blogger ugyanarról a könyvről ír, és követőik az ily módon egymás mellé kerülő véleményeket kommentálják – némiképpen mondjuk egy könyvről szóló nyilvános kritikus-vita eseményéhez hasonlóan.

Ami a Booktube-ot illeti, a megkérdezettek egybehangzóan azt mondták, hogy nagyon foglalkoztatja őket a kérdés, hogy mit kellene kezdeni ezzel a szférával, de egyelőre sötétben tapogatóznak. A booktuberek általában a könyves bloggereknél is egy generációval fiatalabbak, és érdeklődési körük – a népszerű ifjúsági irodalom és a populáris sorozatok – nincsen átfedésben a megkérdezett kiadók kínálatával.

Úgy tűnik tehát, hogy az imént felvillantott, interneten felfedezhető, intézményesülőfélben lévő olvasói közösségek közül mind korpuszát, mind beszédmódját tekintve a Booktube-é esik a legmesszebb a magas irodalom normáitól. Az 1980-as évek végén Armando Petrucci anarchikus olvasásnak nevezte azt az akkoriban új olvasói magatartást, amely az olvasást a sokféle szabadidős tevékenység egyikeként gyakorolja, és – ellentétben a magas kultúra előírásaival – nem tiszteli sem a könyvet mint tárgyat (a repülőút előtt megveszi, leszállás után kidobja), sem a szöveget (annyit olvas el belőle, amennyi jólesik), sem a mások által összeállított kánont (válogatásának egyetlen elve van, az „azt olvasok, amit akarok”).[13] Petrucci azt jósolta, hogy az akkor még csak a fiatalokra jellemző magatartás hamarosan el fog terjedni. Ha a Booktube-ot nézzük, ez a jóslat csak részben bizonyult igaznak. Ezeket a videókat és a róluk szóló beszélgetéseket kétségkívül erőteljes kánonellenesség jellemzi, ugyanakkor váratlanul eltökélt könyvkultuszról, illetve a preferált olvasmányok és az olvasás mint életmód identitásképző szerepébe vetett makacs hitről, az olvasásról mint tanulási folyamatról tesznek tanúbizonyságot, ami nem éppen az anarchikus olvasás jellemzője, sokkal inkább hasonlít egy letűnőfélben lévő bölcsész-utópiára.

Hasonlóképpen, a tárgyalt könyvek korpuszának milyensége ellenére nem gondolom, hogy a leírására megfelelő volna a magas–populáris dichotómia. Ez a dichotómia azt feltételezi, hogy a magas irodalom olvasási kultúrájában kulcsszerepet játszanak a tekintélyes értelmezők részletes érvelő szövegei a születő irodalom darabjairól, vagyis a kritika, ezzel szemben a populáris irodalom fogyasztását a kritika mint értelmező műfaj hiánya és általában is az értelmezés igényének hiánya jellemzi.[14] A Booktube-on azonban, noha a vloggerek nagy többsége tényleg nem az irodalom szakértője – sem abban az értelemben, hogy papírja volna róla, sem abban, hogy tradicionális ajánló, értelmező műfajok szorgalmas művelője volna –, az értelmezésellenességnek vagy az élvezet és az értelmezés szembeállításának én nem látom nyomát, és bár kétségkívül szakértelemellenes, nagyon is tetten érhető benne újfajta tekintélystruktúrák kialakulása – ez lehet emergens jellegének egyik fontos aspektusa.

Akármilyen nagy is a diszkurzív különbség egy folyóiratban (vagy napilapban vagy blogon) megjelenő könyvkritika és egy vlogger könyvről vagy könyvekről szóló pár perces nyilatkozata között, a Booktube születőben lévő közössége és a 18-19. század fordulóján születőben lévő polgári olvasóközönség között sokféle párhuzam sejlik fel. Az egyik, hogy ezekben a közösségekben elvileg mindenki egyenlő. Ami egyrészt a hozzáférés egyenlőségét jelenti: a polgár a művészet fogyasztójaként a piacról megvásárolhatja azt, ami érdeklődésének és ízlésének megfelel. Ennek a párhuzama ma inkább a technikai lehetőségekhez való hozzáférés újdonsága, azaz a nyilvános véleménynyilvánítás szélesebb körű lehetősége a mai fiatal olvasók számára. De persze a külföldről rendelés magától értetődősége is olyan újdonság egy mai fiatal magyar olvasó esetében, ami őt egy angol vagy amerikai kortársával azonos helyzetbe hozza. Az elvi egyenlőség másrészt a diskurzusban való részvétel egyenlősége: a Booktube-on zajló beszélgetés résztvevői ma alighanem ugyanúgy emancipációként – az iskolai irodalmi kánonnak és dekórumnak, a broadcast média nagyokosainak, a hivatásos értelmezők nehezen fogyasztható szövegeinek való hátat fordításként – élik meg, mint 300 évvel korábbi olvasótársaik a kultúrafogyasztás arisztokratikus privilégiumainak megszűntét.[15] A kritikatörténészek előszeretettel hangsúlyozzák a kritikus magánember-voltát[16], azaz hogy a közönség egyik, másokkal egyenlő tagjaként, nem privilégiumok birtokosaként szólal meg: ő is csak egy olvasó, se nem tanár, se nem cenzor, se nem mecénás. Sőt, nem is feltétlenül szakember[17] abban az értelemben, hogy intézményes képzésben vett volna részt vagy egy jól meghatározott szakma előzetesen lefektetett szempontrendszerét olvasná rá a műre. Tekintélyét elsősorban annak köszönheti, hogy az olvasók valahogyan jobb olvasónak érzékelik saját maguknál és a többieknél, ezért kíváncsiak a választásaira, az ízlésére, az értelmezéseire. Úgy tűnik, hogy a kritikusnak ez az ideáltípusa sem áll távol a Booktube-on kitermelődő sikeres vloggerek szerepétől: egy előjogok nélküli, saját olvasói választásait és tapasztalatait felkínáló, rendszeresen véleményt nyilvánító olvasó, akit valamiért a közösség a többiek fölé emel (azaz követni kezd). És végül fontos párhuzam az (egykori) kritikusok és a mai booktuberek piachoz való viszonya. Gyakran felemlegetik, hogy a Booktube azért is frusztráló jelenség, mert a nagy nézettségű videócsatornák érdemben hatnak a fiatalok könyvvásárlására, amivel nehéz bármilyen hagyományos oktató, ismeretterjesztő vagy akár kiadói marketing eszközzel felvenni a versenyt. De ne feledjük, a kritikus is par excellence piaci jelenség: éppen a piacon szabadon elérhető könyvtömeg között segített és segít ma is eligazodni az olvasónak. Nagyobb kulturális piaccal rendelkező országokban ez a funkciója valószínűleg mindig is plasztikusabb volt, és ma is inkább működik, mint Magyarországon, ahol a kritika, felteszem, mindig is inkább a szimbolikus tőke gyarapodását befolyásolta elsősorban, és a kritikai siker gyakran inkább a piaci siker hiányát kompenzálja. Ma pedig, ahogy azt a kiadók beszámolóiból is kiderül, Magyarországon a kritikának a vásárlást befolyásoló szerepe lényegében kimutathatatlan, ellentétben például a szerzővel készült, nagy olvasottságú nyomtatott vagy online közölt interjúval, az erős marketingkampánnyal kísért díjakról nem is beszélve. A booktuberek működése ezek szerint ebből a szempontból talán még közelebb is áll a polgári olvasóközönséget terelgető kritikuséhoz: személyes választásaival és ajánlásaival hozzájárulhat egy-egy könyv piaci sikeréhez. Egyszóval amit a könyvekről mond, annak nem sok köze van a kritikához. De amilyen szerepet a saját közösségében betölt, az sok szempontból hasonló ahhoz a szerephez, amit az ideális kritikusnak tulajdonítani szeretünk. Csak éppen nem kíváncsi a mi kritikusainkra.

A Booktube egy (vagy több) születőben lévő olvasóközösség, ezért is volna nehéz ma megmondani, hogy megmarad-e generációs jelenségnek, vagy mai tagjai továbbviszik ezt a fajta olvasási és véleménykultúrát. Arra sem hiszem, hogy biztos választ tudunk adni, hogy az itt ajánlott, tárgyalt könyvek köre változik-e vagy kibővül-e a jövőben. Ami viszont biztosnak látszik, az egyfelől az, hogy az elit irodalmi kultúra nem tudja úgy meghódítani a közösségi médiában tájékozódó fiatal közönséget, hogy egyszerűen megpróbálja exportálni a saját beszédmódját, tekintélystruktúráját, műfajait egy másik médiumba. Továbbá az is, hogy a Booktube közössége nemcsak a kortárs magasirodalom kultúrájának művelőivel, de az iskolai irodalomoktatással is párhuzamosan, jóformán érintkezési felület nélkül létezik. Imád olvasni, de nem érdekli az iskolai kánon. Tanulni akar, de nem a tanáraitól. Ez azonban nem zárja ki a másik irányú kíváncsiságot. Az „így olvasnak ők” megismerése akár a kulturális önbizalmát elveszítő elit irodalmi világ – kritika és iskola – önreflexiójában is szerepet játszhat.

 

[1] Inside my head: Mi is az a Booktube?: Alapok, gondolatok, reflexiók https://www.youtube.com/watch?v=kzgyLu-OxV8. Letöltés: 2019. 07. 19.

[2] A két cikk: Booktube – Ilyen a magyar könyves vlogoszféra. Könyvesblog 2018. szeptember 25. https://konyves.blog.hu/2018/09/25/booktube_ilyen_a_magyar_konyves_vlogoszfera, Tóth Judit: A magyar Booktube állapota, AH magazin, 2018. október 2. http://www.ahmagazin.com/kultura/a-magyar-booktube-allapota-vendegcikk-toth-judittol/ Letöltés: 2019. 07. 19.

[3] Csecse Attila Attila the Bookaholic néven kezdett könyvekről vlogolni 2014-ben. Csatornája: https://www.youtube.com/user/AttilaTheBookaholic/playlists. Később áttért más témákra, könyvekről már csak elvétve beszél. Feliratkozóinak száma a cikk írásakor 373 ezer. Az Influencerkereső szerint a feliratkozók száma alapján a 24. legsikeresebb magyar vlogger. https://www.influencerkereso.hu/toplista/youtube, letöltés: 2019. 07. 19.

[4] Lásd például a New York Times cikkének címét: Meet the YouTube Stars Turning Viewers Into Readers, 2018. 07. 31.

https://www.nytimes.com/2018/07/31/books/booktubers-youtube.html. Letöltés: 2019. 07. 25.

[5] Az egyik legnépszerűbb amerikai könyves csatatorna, a PolandbananaBOOKS vloggere is erre a kulturális misszióra helyezi a hangsúlyt bemutatkozó videójában: How to Make Anyone a Reader, https://www.youtube.com/user/polandbananasBOOKS, letöltés: 2019. 07. 25.

[6] Lásd például: DeNel Rehberg Sedo (ed.): Reading Communities from Salons to Cyberspace. Palgrave McMillan, London, 2011.

[7] Lásd pl. Andrew Keen: The Cult of the Amateur. How Today’s Internet Is Killing our Culture. Currency, New York, 2007.

[8] Matilda videója: https://www.youtube.com/watch?time_continue=98&v=UzFgGWs39mU, letöltés 2019. júl. 31.

[9] Az egyik első és legnagyobb hatású ilyen kutatás Janice Radway nevéhez kötődik, aki amerikai nők románcolvasási szokásait, motivációit vizsgálta: Reading the Romance, 1984. Magyarországon Lóránd Zsófia, Scheibner Tamás, Vaderna Gábor és Vári György szerkesztésében jelent meg egy ilyen érdeklődésű tanulmánykötet, mely elsősorban problémafelvetéseket, és kevésbé saját kutatásokat tartalmaz. Laikus olvasók? A nem-professzionális olvasás értelmezési lehetőségei. L’Harmattan, Bp., 2006.

[10] Ezzel kapcsolatban végzett kutatást Bárány Tibor: Eltérő/hasonló értelmezői gyakorlatok különböző irodalmi szcénákban, Metakritika – KULTOK IV, Debrecen, 2017. okt. 13. – konferenciaelőadás-kézirat.

[11] A listákat és a díjazottakat a legegyszerűbben a Merítés-díj facebook-oldalán lehet visszakeresni: https://www.facebook.com/meritesdij/.

[12] Köszönöm az Európa, a Kalligram, a Jelenkor és a Magvető Kiadó munkatársainak, Kuczogi Szilviának, Tóth-Czifra Júliának, Nagy Boglárkának, Orosz Anettnek és Bödő Anitának, illetve a Molytól Bakos Dánielnek a segítséget.

[13] Armando Petrucci: Olvasás az olvasásért: Az olvasás jövője [1990]. In: Guglielmo Cavallo – Roger Chartier: Az olvasás története a nyugati világban. Balassi, Bp., 2000. 381–401.

[14] Lásd például Radnóti Sándor: A piknik. Magvető, Bp., 2000. 88–92.

[15] Vö. Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. Osiris, Bp., 1999, 5. §.

[16] Uo.

[17] Így mutatja be a kritikust például Radnóti Sándor, i.m. 23–25., és mindazok, akik az ún. Fáy-vitában Fáy Miklós védelmére keltek a szakképzettségét firtató zenetudósokkal szemben – lásd az Élet és Irodalom 2003. február-márciusi számait.

Gács Anna

(Megjelent a Korunk 2019. szeptemberi, Kortárs kritika című lapszámában)