Lapok, könyvek, filmek, reflexiók – a Korunk szemléző blogja
1994-ben jelent meg, Hamburgban, az Anachronia című folyóirat első száma – 2010-ben a tizedik. A szerkesztő, Eve-Marie Kallen a bevezetőben Sziszüphoszt emlegeti, és bizonyára joggal, hiszen egy ilyen „anakronisztikus”, több nyelven közlő, sokfelé figyelő kiadvány tető alá hozása bizonyára sziszifuszi munkát jelent. Tovább »
Gilles Deleuze szerint az ember pókhoz vagy kullancshoz fűződő viszonyát legalább annyira fontos megvizsgálni, ha az állatokról gondolkodunk, mint a kutyához vagy a macskához fűződő viszonyt. Különben könnyen összekeveredhet az, amit az ember állathoz fűződő állati viszonya, vagy az állathoz fűződő emberi viszonya jelenthet. Deleuze-t jobban érdekli az állathoz fűződő állati viszony. Tovább »
„Oly bonyolult, akár egy csalogány,
oly bádogból való, mint
jóságos, mint
oly gyűrhetetlen, régimódi
oly zöld komoly savanyú, olyan átnőtt
olyan arányos,
olyan szőrös,
olyan közel a vízhez, szélbarát,
olyan tűzálló, gyakran körülárkolt,
oly pofonegyszerű, ronggyáolvasott, mint”
A márciusi 2000 ismét Günter Grass-írásokat közöl, ezúttal verseket. Itt Grass talán nem annyira provokatív, mint Horváth Andor által is emlegetett prognózisait tekintve, de olyan nyelvi dilemmákat mutat meg, amelyek jóval többek nyelvi dilemmáknál. Tovább »
Rögtön az elején szeretnék állást foglalni: nem tartozom azok közé, akik az „információs társadalmat” a kapitalizmust leváltó korszaknak tekintik – vagyis a digitális világot nem látom diszkontinuusnak a bárhogyan nevezett korábbihoz való viszonyában. Ennek ellenére mindig meglepődőm azon, hogy mennyi minőség és korábban adott összefüggés újragondolása van még hátra. Most csak azt az egyet emelném ki, ami a tudományos gondolkodás sebességéhez és a reakcióidő lerövidüléséhez kapcsolódik. Illetve implicit módon ahhoz, hogy ki is lesz az új szakember. (S amit mondandó vagyok, abban azt sem szabad elhallgatnom, hogy magam is szinte egy éves késéssel reagálok egy 2009 májusában megjelent lapszámra – melynek általam leginkább idézett szövegét 2008 júliusában írták.) Tovább »
Egyed Péter nagyinterjúban beszél Demeter M. Attilának a márciusi Székelyföldben arról, hogy igazán jól azt a filozófiai nyelvet lehet beszélni, amelyikhez személyes elkötelezettség kapcsol. Ez így önmagában nem újdonság, természetesen. Abban a szóban gyúl fel a lámpa, amelyiket meggyőződéssel mondanak ki. Vagy amelyikben hitelesen kételkednek. Tovább »
„A teljesítmény, amelynek a jelentősége máig nincs felmérve, nem az ökölbe szorított kéz és az eltorzult arcú nemet mondás nyomán született” – mondja Poszler György Hovanyecz Lászlónak abban a beszélgetésben, amelyet Gáll Ernő levelezéskötete kapcsán folytatnak a Tekintet című folyóiratban. Poszler a tőle megszokott módon kiegyensúlyozott álláspontot képvisel. Gáll Ernőt egyfajta kisebbségi értelmiségi modellként láttatja, aki „szívesen adott volna gázt a törekvéseiknek [a fiatalabb nemzedékekének], de rá volt kényszerítve, hogy sok esetben a féket használja”. Tovább »
Az idén több diákkal kísérletezünk azon, hogy olyan államvizsga-kutatásokat hozzunk össze, amelyek valamilyen formában az öltözködéskultúra kommunikációs funkcióival, médiamegjelenítéseivel állnak összefüggésben. Ilyen-olyan szinten. Egyikük a második konzultáción, miután olvasgatott már némi szakirodalmat, azt a kérdést tette fel, hogyan lehet erről a témáról úgy beszélni, hogy a bizottságban ülők majd azt mondják – igyekszem viszonylag pontosan reprodukálni –: milyen kis könnyed téma, s mégis milyen okosan tud írni róla az illető. Eddig sem szenvedtem hiányt példákban, viszont a Dilema veche legújabb száma nagyon jó kis mintát ad a munkához. Tovább »
„És milyen érve van a racionalitásra?” – emlékszik vissza Paul Boghossian kötetéről (Fear of Knowledge: Against Relativism and Constructivism, Oxford University Press, 2006.) írott recenziójában „a beszédaktuselmélet filozófusa”, John R. Searle egy régi, feltehetőleg nem az arisztotelészi logikán szocializálódott diákjára. A Boghossian-kötet által megcélzott relativista világnézet és annak legújabb válfaja, a társadalmi konstruktivizmus szerint valójában semmi. Tovább »
Herta Müller Nobel-díjának fogadtatásával kapcsolatos a januári Orizont Eginald Schlattner-interjújának első kérdése. Schlattner örül, természetesen (Mitfreude, mondja a saját maga által kitalált szó), és igyekszik árnyaltan megközelíteni azt, hogy mi következhet egy ilyen díjból. Többek között a Romániára eső figyelem, természetesen. Az viszont nem következik, mondja, hogy végső szavak lennének kimondva a romániai szocialista rendszerrel kapcsolatban. Cosmin Lungu kérdésében az „egyértelmű elítélés” kifejezés szerepel, ezt a fogalmat Schlattner hárítja – az irodalom nem az ítéletekről szól, mondja, különben benne ragad egy ideológiában. Tovább »
