Tíz mondat arról, hogy mi mennyit jelent

(Szabó Marcell: A szorítás alakja. JAK – Prae.hu, Budapest, 2011.)

Szín: testszín

Szó: hát

Ennivaló: koplalás

Film: Eternal Sunshine of the Spotless Mind

Zene: Stacey Kent: Ces petits riens

1. Amikor Szabó Marcell könyvének végére értem, az volt az érzésem, a kötetben leggyakrabban előforduló emberi testrész a hát.

2. Aztán ellenőriztem: mindössze négy versben jelenik meg a szó, összesen nyolcszor, de valamiért nagyon hangsúlyosan.

3. Mintha a szavak, a dolgok, az emberek egyaránt hátat fordítanának ezekben a versekben, ezeknek a verseknek. („Ülünk a saját / testünkön, a borbély székében, háttal”; „Előbbre jársz, szép a hátad”; „Megszokni, ami egyedül egy hát / mögött készülhet el”; „Ha valaminek örökké csak a hátát nézem, ha csak / háta van.”)

4. Mit állítok egy viszonyról, ha azt mondom: jól ismerem valakinek a hátát?

5. Nem fejteném meg, csak rögzíteni próbálom: Szabó Marcell kötetének megismerés-gyakorlatai jellemzően ilyenek.

6. Egy másik példa: „A kék háttér / előtt gereblyét markoló kéz, / a kék háttér nem én vagyok.” – az a fajta mondat, mint amikor Andrej Bodor a Sinistra körzetben azt mondja az újonnan kapott nevéről: „Tetszett is az új nevemből az Andrej nagyon.”

7. Hogy akkor a gereblyét markoló kéz lennék-e én (vagy én lennék-e a kéz), és hogy mit (mennyit) állít egy ilyen mondat tulajdonképpen.

8. A kötet legfontosabb tétje ez a mennyit: annak az anyagnak a teherbírását teszteli, amelyik hangokból (betűkből), csendekből (üres közökből) és ezek előreláthatatlan kombinációjából áll, és ezt kicsit komolyabban veszi, mint ahogy szokás.

9. Ugyanazt fogja-e jelenteni a majdnem szóról szóra megismételt 18 sor egyes szám első és egyes szám harmadik személyben. (Először könyörögtem, de később inkább vs. Akkor már egy hete nem)

10. Rossz volna, ha ugyanazt jelentené („csak nehogy ezt jelentse”), lép ki hirtelen egy tizenkilencedik sorral az ismétlődésből; a jelentés a dolgok hátában van (és véletlenül sem a „mögöttesében” például), a történések ritmusában (nem magukban a történésekben), és az, aki beszél, ugyancsak eszerint tájolja be nagyjából önmagát: „Mint egy lassabb rész két gyors között, azt hiszem, / valahogy így működöm.”

 

Balázs Imre József