1 REFLEX » Blog Archive » Tíz mondat arról, hogy beláthatunk-e egy kalap alá

Tíz mondat arról, hogy beláthatunk-e egy kalap alá

news informationnews information,sport,health

Pollágh Péter: A Cigarettás (Prae.hu – Palimpszeszt, Bp., 2010.)

Szín: fehér

Szó / szókapcsolat: hetvenkilenc

Ennivaló: tejtábla

Film: Inception / Eredet

Zene: Gandalf: Hang on to a Dream


10 mondat

1. Mindig titokzatos, ha egy arcot teljesen elfed valami, ez Magritte-tól legalább annyira tudható, mint Fehér Lászlótól, akinek kalapos festményei két 2010-es verseskönyv borítójára is rákerültek: a Szántó T. Gáboréra és a Pollágh Péterére.

2. „Mintha tejúton járna, / fehér lépcsőn jön fel, / a ruha viszi, viseli őt. / Az is fehér. Lehajtja / a fejét. Lecsukja, / csak a kalap látszik” – mondja a Kékraktár című vers, azt az arcot kellene megfejteni, amelyik a kalap alatt van, erre ír pszichedelikusan lebegtetett variációkat Pollágh.

3. A többször, másként visszatérő ugyanaz eloldozza és felröpíti a szövegeket („mint egy sárkányt” – mondja az egyik vers), egy absztrakt térben lebegünk, de nincs fölfelé vagy lefelé: kavargás van, ugyanannak a dolognak az átcsúszása egy másikba, belátható mennyiségű motívum beláthatatlan mennyiségű kombinációja.

4. Ha elhagynánk a verscímeket és folytatólagosan tördelnénk a verseket, egymás után, jobban látszana, hogy Pollágh rokonai ebben a kötetben a polifóniával ügyködő modernisták, és hogy a kötet minimalizmusa ennyiben látszólagos: az, hogy „what you see is what you get”, A Cigarettás beszélőjének nem lenne elég.

5. A látás itt szétválogathatatlanul össze van keveredve a nyelvvel (pl. „palackba menne, mint a szellem, nem is füstbe” stb., hát ez látvány is meg nem is), ezért még a mondat ellenkezője sem igaz („what you don’t see is what you get”), meg túl metafizikus is volna a kötet alapattitűdjéhez képest.

6. És hogy az alapattitűd akkor mi is volna.

7. A szédítő motívumkombinatorika szétzilálja a szavak körüli „eredeti” kontextusokat (átküldi a szavakat pár szivárványon, ahogy a kötet két verse is a címszereplő arcát), és így a szavak elkezdenek valami váratlanról beszélni.

8. Az alapattitűd talán az (és ezért nem metafizikus Pollágh költészete), hogy amikor a váratlan megszólal, akkor nincs lecövekelés és nincs hanghordozásváltozás, hanem tovább-jelzést intenek, a kombinációsor folytatódik, a kötet végén pedig ráadásul visszatolatás, visszavonás van.

9. A váratlanok, amik megszólalnak, ilyenek: „Mindeggyé tette a többit, / nem mássá”; „kopasz kávé, / füstölög, mint a puskacső”; „A látvány nem fér el / a kékraktárban”; „Sem megerősíteni, / sem megcáfolni / nem tudták még az arcát”; „Egyszer tükröt is ásott nekik, / észre sem vették, / bele is estek réges-rég”.

10. Az alapattitűd az, hogy benyúl a tükörbe két kézzel, galléron ragadja, akit ott talál, és jól megrázza.

+1. De a kalap akkor sem esik le az arcáról – a kalap az arcban van.

Balázs Imre József

Tags: , , , ,

Hozzászólások lezárva.