Beinduló adrenalinpumpák

Disputa
Disputa

Miközben ülök a számítógép előtt, azt játszom, hogy ülök a számítógép előtt – nagyjából ezt a helyzetet bontja ki és írja meg Szedlák Ádám a Debreceni Disputa 2009/11–12-es számában. Az írás számítógépes hackerjátékokról szól, és még a magamfajta olvasóban is felkelti az érdeklődést, aki évek óta clean vagyok játék-ügyben. Mint kiderül, az egyik legjobb most is gyártott hackerjáték kivitelezője egy kolozsvári cég, az Exosyphen. És hogy mi lehet a játék egyik vonzereje, az is kiderül az írásból: a veszélyérzet, amely érzetként egyáltalán nem virtuális. „A játékos folyamatos döntéshelyzetben van, hogy megkockáztatja-e a lebukást (…). Biztonsági játékra nincs igazán lehetőség, a legtöbb pálya úgy van megtervezve, hogy csak kevés rossz döntést hozhat a játékos: ha folyamatosan túlbiztosított akciókat indít, képtelen teljesíteni a pályát. Az állandó veszély ugyanúgy beindítja az adrenalinpumpákat, mint az Uplink folyamatosan veszélyben lévő egzisztenciája. Sőt, ennél többet is tesz, rámutat, hogy a hackerszimulátor zsánerének változatos eszközei vannak, ha alapvető érzelmeket akar kiváltani.” (Szedlák Ádám: Játsszuk azt, hogy feltörtelek! 101.)

Látszik a lapszámon, hogy komplex, több oldalról körüljárható téma a játék. És ami körüljárható, azt a Debreceni Disputa körül is járja. Olvashatunk a játék filozófiai megközelítéseiről, játékelméletről, játszótérkoncepciókról, sportjátékokról, online vs. offline játékokról és még sok egyébről. És anélkül, hogy túlbeszélné a lap a témát, felbukkan a játéktermek világa is, egy kisriportban, életszaggal, függőségekkel, szerencsejátékos-rituálékkal és mániákkal. Az egyik játékos például már nem a saját kezével nyomogatja a gépek gombjait: „Ezek a gépek beazonosítják az embert az ujjlenyomatáról! Engem már ismernek, ezért hozok mindig magammal valakit, aki nyomja helyettem a gombot. Engem aztán nem vernek át! (Gurbán György: Forog a kerék. 51.)

Szokás szerint olyan írásokat is közöl a lap, amelyek nem az adott témához kapcsolódnak. Ezek közül kiemelkedik a Tar Sándor emlékét megidéző összeállítás, Lakner Lajos, Kálai Sándor, Széplaky Gerda, Aczél Géza írásaival, és persze néhány kiadatlan Tar Sándor-szöveggel. Tar-olvasóknak és -értelmezőknek kötelező!

(Debreceni Disputa, 2009/11–12.)