Archive for augusztus, 2013

Tézisek Kolozsvárról. A Kolozsvári beugró munkanaplójából

kedd, augusztus 13th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Ideje lenne kikezdeni a helytörténeti kézikönyv műfaji monopóliumát.

(tovább…)

Esetlegesség, irónia, nacionalizmus

péntek, augusztus 9th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Ki tesz téged másnál különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1 Kor. 4,7)

 

Magyarságomról a kisebbségben élő magyarok hazátlannak gúnyolása jut eszembe. Amúgy intellektuálisan ez is már passé, lejáratott dolog, ahogyan a román, a magyar vagy bármilyen más nemzeti büszkeség, nacionalizmus. Hazátlanság: sohasem zavart maga ez a szó (a becstelen szándéktól eltekintve), mintha legalábbis természetes dolog lenne valahol otthon lenni. Óvodáskoromtól tudtam, hogy a Föld kerek, és nemsokára rájöttem arra is, miért: hogy ne legyenek rajta kitüntetett helyek. Román kifejezéssel, hogy ne legyen köldöke. (Még Kolozsvár sem az.) Se szakrális Delphoi, se Omphalosz. Korollárium: nem honfoglalhatnak, „szimbolikusan térfoglalhatnak”, különülhetnek el rajta egymástól a végtelenségig az emberek, hanem, mint a kozmopolita és felvilágosult Immanuel Kant írja Az örök békében, „végre is egymást mégiscsak meg kell tűrniök egymás mellett. És eredetileg senkinek sincs a Föld valamely helyén lenni több joga, mint másnak.” Csakis természetes tehát az esetlegesség és a sehonnaniság, amelybe mindössze azért borzadunk bele a világmindenség egy esetleges pontján, mert a saját személyünket valahogyan fontosnak, szükségszerűnek szeretnénk látni a dolgok menetében, meglehetősen narcisztikusan és szolipszistán. „Sehonnai bitang az ember”, írhatta volna Petőfi Sándor, és ez a töredék így tragikusabb és talán költőibb lehetne az ember általános létállapotának metaforájaként. (tovább…)

Izsák húga

csütörtök, augusztus 8th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

A hagyományos zsidó imarendben a férfiak ezt mondják: „Áldott vagy Te, világ Királya, aki nem teremtettél nőnek” – míg a nők: „…aki kedvére teremtett”. Nem ismerek őszintébb (és persze kiábrándítóbb) imát, mint az előbbi. A monoteista rokonvallások, speciel az iszlám istenük nemében osztozó (értsd: férfi) hívei sem mondhatnák különbül.

Nőnek születni nem főnyeremény Kínában sem – és erről ott ugyanúgy a hagyomány, illetve annak ápolói tehetnek –, ahol a hivatalosan „családtervezési politika” néven ismert társadalmi mérnökségi beavatkozás, az „egy család – egy gyerek” elv következtében a lánygyermektől szívesebben megszabadulnak (nemek szerinti szelektív abortusz, csecsemőgyilkosság, árvaház, „export” örökbe fogadtatás stb.). Ázsiában a legmagasabb a „hiányzó nők” aránya (lásd az „Asia’s missing women” problémakörét), és a lánygyermekek mortalitási rátája gyanúsan magas – a klasszikus genocídium, a népirtás mintájára ún. gendercídiumra („nemirtás”) utaló adatokkal. Mint Daniel C. Dennett írja, Kínában „mindenki fiút akart – a kivénhedt mém alapján [ez a kulturális átadás egysége, a gén mintájára – R. L.], amely egy korábbi gazdasági állapotban való tenyészésre termett –, úgyhogy a lányokat hatalmas számban elvetélték (vagy megölték születéskor)” (Breaking the Spell. Religion as a Natural Phenomenon. Penguin Books, 2006. 333.).

Nem főnyeremény nőnek születni sehol – mondjuk épp nyeglén vagy keserűen (Yoko Onóval: „a nő a világ niggerje”), holmi retorikai vagy zsurnalisztikai fogásból itt akár, és szinte bele se gondolva, mit is feltételez, ha szó szerinti főnyeremény lenne! Pakisztánban az. (tovább…)

Megváltás. Pró és kontra

csütörtök, augusztus 8th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vatikáni Rádió beszámolója alapján 2013. május 22-én, szerdán a Szent Márta Házban bemutatott pápai szentmisén a Vatikáni Kormányzóság alkalmazottai vettek részt, koncelebrált Béchara Boutros Raï bíboros, a maroniták antióchiai pátriárkája. Ferenc pápa Márk evangéliumának egy ördögűzéssel kapcsolatos passzusához fűzte homíliáját. „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk” – mondja  János. Jézus így válaszol: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van.” (Mk 9,38-40) Ferenc pápa magyarázata szerint „a tanítványok kissé intoleránsak voltak” feltételezvén, hogy „aki nem rendelkezik az igazsággal, az nem tehet jót”. Ezzel szemben minden ember tehet jót, még azok is, akik nem katolikusok – hangsúlyozta a pápa. „De Atyám, ő nem katolikus! Ő nem tehet jót” – erre a feltételezett ellenvetésre válaszul Ferenc pápa kifejtette: „De igen. Az Úr mindannyiunkat megváltott vérével, nemcsak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is.”

(tovább…)

Tíz mondat egy szeizmonográfiáról

vasárnap, augusztus 4th, 2013

(Szilágyi Zsófia: Móricz Zsigmond. Kalligram, Pozsony, 2013.)

 

Szín: veres

Szó: modell

Ennivaló: teljes menü

Színész: Peter Ustinov

Zene: Pink: Try

(tovább…)