Rögtön az elején szeretnék állást foglalni: nem tartozom azok közé, akik az „információs társadalmat” a kapitalizmust leváltó korszaknak tekintik – vagyis a digitális világot nem látom diszkontinuusnak a bárhogyan nevezett korábbihoz való viszonyában. Ennek ellenére mindig meglepődőm azon, hogy mennyi minőség és korábban adott összefüggés újragondolása van még hátra. Most csak azt az egyet emelném ki, ami a tudományos gondolkodás sebességéhez és a reakcióidő lerövidüléséhez kapcsolódik. Illetve implicit módon ahhoz, hogy ki is lesz az új szakember. (S amit mondandó vagyok, abban azt sem szabad elhallgatnom, hogy magam is szinte egy éves késéssel reagálok egy 2009 májusában megjelent lapszámra – melynek általam leginkább idézett szövegét 2008 júliusában írták.)

A History and Theory 2009. májusi száma a történeti reprezentáció és történeti igazság témájához kapcsolódó írásokat gyűjtött: a lapszám hat írása közül négy a II. világháborúhoz, ezen belül három szorosabban a holokauszt megjelenítéseihez kapcsolódik (novella, professzionális történetírás, fotó és film – Schindler listája – reprezentációs rendszereiben), két következő tanulmány pedig a történeti stratégiai játékok (főként Sid Meier’s Civilisation), illetve a történeti kiállítások (a Slavery in New York 2005–2006-ban megtekinthető kiállítás) reprezentációs potenciálját vizsgálja. (Azt most nem is akarom tárgyalni, hogy minek a Schindler listáját ismét előhozni, mikor azóta, és éppen a lapszám megjelenése körül, igencsak ellentmondásos fogadtatású filmekkel gyarapodott a téma feldolgozása (ld. Becstelen Brigantyk) – arról nem is beszélve, hogy 1993 óta mekkorára duzzadt ez a filmtermés. Ok, elhiszem, iskolapéldának tökéletes. És azt is csak futólag említem, hogy a világtörténelem meghatározó eseményeiről mégiscsak milyen reprezentációt nyújt a lapszámbeli írások tematikája.) Ez a megkésettség-érzés fokozódik az emberben, ha belegondol, hogy Claudio Fogu a stratégiai játékokról írva – mégcsak nem is a legrosszabb humorérzékkel – „kitalálja” a Holocaust II Survivor játékot. Íme egy rövid kivonat a fiktív trailerből:

Play in Sonderkommando mode and you will be a camp inmate seeking to survive. Play in Final Solution mode and you will be an SS officer on trial at Nuremberg (the only SS identities available in this version) who may or may not have personally ordered the elimination of camp inmates, but has to mount a defense of what he has or has not done. Play in Coming to Terms with the Past mode and you can be the historian who will assist the Nuremberg prosecutor in trying a perpetrator or the lawyer who will defend him.

A példa minden megvilágító erejét elismerve továbbra sem értem, minek kellett a Holocaust II. Survivort kitalálni? Amikor listákat lehet megtölteni és töltenek meg a történeti számítógépes játékokkal. Amikor az, amit kitalál, valójában létezik már. Igen, Civ IV is már jó ideje. Hogy éppen nem a holokausztról, annak mindössze az az egy oka van, hogy ehhez a kényesen kényes témához a fejlesztők nem akarnak nyúlni. Mert eléggé limitált megvalósítási opcióik lennének.

Hogy a számítógépes játékok módszertanilag a klasszikus történetírással is összekapcsolhatók, arra nemrég már az Index is felfigyelt.

A társadalomtudományok közül Fogu szerint (is) a történetírás alkalmas a leginkább arra, hogy forrásadottságait a digitális médiumban aknázza ki. Mert a történetírás – ha úgy tetszik – „szokva van” immediacy és hypermediacy viszonyával. A nehéz kérdés viszont az, hogy kiből lesz ezután jó történész? Milyen kompetenciákat és szerepköröket tartogat még ez az überklasszikus szakma?

History and Theory, 2009. május.

keszeg.anna