Esemény

Utazás, látás és irodalom

„Főállású költőként” dolgozott Parti Nagy Lajos az utóbbi két évben a Létbüfé című kötetén, mely az első lírai kötete a 2003-ban kiadott grafitnesz után. De elmondása szerint a költészet fontosabb számára, mint hogy szakmaként tekintsen rá. Az elmúlt tizennégy év alatt leginkább prózát írt, de közben gyűltek a töredékek is, és végül két éve döntött úgy, hogy ezeket egy kötetté gyúrja össze. Ő is a díjazottak között volt György Alida, Székely Örs és Szöllősi Mátyás mellett a Látó szépirodalmi folyóirat nívódíjátadóján, melyre szombaton került sor Marosvásárhelyen, a Yorick-stúdióban. Tovább »