Michael Pollan amerikai újságíró és „ínyenc liberális értelmiségi” – ez egyik recenzense, David Kamp rá vonatkozó jellemzése – profán dologra, az emberi gyomorra alapozta írói karrierjét. Hozzájárult ehhez a közeg, a New York-i hipszter miliő a maga sajátos, Kelet-Európából nézve luxusnak számító problémáival, mint például a vegetarianizmus és a mindenevés dilemmája, az organikus táplálkozás, egyáltalán az etikus étkezés és az állati jogok morális kérdései, ugyanakkor az anyag – az írói és a gyomorban emésztett – ügyes átszellemítése. Ez utóbbi kapcsán egy régebbi könyvének emlékezetes kitétele például az étkezés csaknem buddhista ihletésű meditációs és holisztikus aspektusára hívja fel a figyelmet: az asztalhoz ülés szertartásának kezdetén – mintegy a hagyományos asztali ima helyett – gondolhatunk akár arra is, hogy a tányérunkra kerülő táplálék közvetlenül a Földdel köt össze bennünket, és a megemésztett étel néhány hónappal ezelőtt energia formájában még a Napban volt (vö. Michael Pollan: In Defense of Food: An Eater’s Manifesto. Penguin Press, New York, 2008. 90.); egyszóval az evés nemcsak egyszerű létfenntartás és kalóriapótlás, hanem kozmikus jelentéseket hordozó gyakorlat.

Pollan legújabb könyve, az ismét New York Times sikerlistás Cooked az immár sokadik eresztés tőle a témából, és sok mindenben adósa Claude Lévi-Straussnak – lásd pl. Le cru et le cuit (A nyers és a főtt), 1964 –, akinél az amerikai szerző által is tárgyalt folyamat először jelenik meg úgy, mint a „nyers” természet szublimálása, transzformációja a „főtt” emberi kultúrába. Az ember sütő-főző lény, visszhangozza a kötet többször is, hiszen a nyershez képest sokkal konzisztensebb és könnyebben emészthető táplálékkal él, így az evolúció során nagyobbra növeszthette az egyik legenergiaigényesebb szervét, az agyát, és részben felszabadult a főemlősök napjának jelentős részét lefoglaló rágás és emésztés uralma alól. A főzés ugyanis nem más, mint a rágás és az emésztés részleges kiszervezése (outsourcing) a testen kívülre, egyszersmind a kultúra, a nyelviség és az eszközhasználat területére; olyan folyamat, amelynek eredményeképpen „az emberiség emancipálódott a nagy mennyiségű nyers táplálék felhalmozásának és folyamatos rágásának a kényszerével szemben, és így más célokra fordíthatta az időt és szervezetének erőforrásait, mint amilyen például a kultúra létrehozása”. (Michael Pollan: Cooked. 9.)

Ez az optimista és a lehetőségekhez – biológiai realitásunkhoz – mért szabadulástörténet mégis csak fele igazság. Mint az a főzés politikájával kapcsolatos fejtegetéseiből kiderül – mely egyben a nemek, a család és a társadalmi osztályok hatalmi viszonyait is leképezi az ételeket készítők és fogyasztók bonyolult viszonyrendszerében, például a konyhába, a fakanál mellé utasított nők és a szabadban zajló, ünnepi hússütést dirigáló férfiak viszonyát tekintve –, a szerző éppenséggel nem az ételkészítés további „kiszervezésének”, a mélyfagyasztott élelmiszerek és a gyorsétkezdék világát fenntartó vállalatok híve. A élelmiszeripar ugyanis egészen másként főz, mint ahogyan az ember – több zsírral, cukorral, sóval és vegyszerrel; pontosabban: igazából nem főz, hanem csak „élemiszerfeldolgoz” –, és az emberi életvilágból kiszervezett folyamat során a táplálék absztrakcióvá, önmaga szintetikusan előállított pótlékává silányul (vö. Cooked. 10–11.).

Alighanem ebben a baloldali „ételpolitikai” üzenetben keresendő Michael Pollan írói sikerének magyarázata. A főzés visszakövetelése és a „valódi ételekhez” való jog (szemben az általa bevezetett kifejezéssel „ételszerű ehető anyagokként” leírható ipari élelmiszerekkel) olyasvalami visszanyerésére irányul, amit mi magunk idegenítettünk el saját magunktól, egészen odáig menően, hogy a kapitalizmus dialektikájánál fogva az életet megkönnyítő, emancipatorikus technológiák totális rabságába kerültünk. Valahányszor az élelmiszeriparra és az szintetikusan előállított, ehető vegyszerekre bízzuk magunkat, nemcsak az ételek előállítási folyamatára vonatkozó tudás, hanem mindig egy kis hatalom is elidegenítődik, absztrahálódik, míg végül „az étel teljesen el lesz vonatkoztatva a maga különféle kontextusaitól: az emberi kezek munkájától, a növények és az állatok természeti világától, a képzelettől, a kultúrától és a közösségtől” (Cooked. 15.). Michael Pollan tehát azt mondja: boldognak kell képzelnünk Ádámot, aki Az ember tragédiájában így panaszkodik: „S ha képzetem magasb körökbe von,/ Az éhség kényszerít, hunyászkodottan/  Leszállni ismét a tiprott anyaghoz”. (Michael Pollan: Cooked: A Natural History of Transformation. Penguin Press, New York, 2013.)

Rigán Lóránd