A produceri munka során az elhárítható akadályok több ezer eurósak, az elháríthatatlanok több tízezerre rúgnak. Egy napnyi filmezés egy romániai csirkefarmon tízezer euró. Egy percnyi a Bonnie and Clyde című filmből tizenötezer fölött kezdődik. Cristi Mungiu csapata az Amintiri din epoca de aur (Emlékek az aranykorszakból) című filmben elhárította az elhárítható akadályokat, s kikerülte az elháríthatatlanokat.
Különválasztva mutatták be a hat filmnovellából álló sorozatot, s a kritika is reagált a két rész különbségeire: az első négy rövidfilm Elvtársak, szép az élet! címmel inkább az anekdotikus megközelítést részesítette előnyben. A Szerelem szabadidőben című második rész mitikusabb, legalábbis a szó popkulturális értelmében. A kiindulópontot afféle városi legendák jelentik, szájról szájra terjedő, különféle változatokban létező történetek. Ez önmagában is kínálja a mítoszi asszociációkat. A Szerelem szabadidőben ugyanakkor inkább hollywoodi mítoszokat idéz. A levegőárusok legendája című rész egy üvegbegyűjtős történet Bonnie és Clyde-motívumokkal, sőt Bonnie és Clyde-idézettel (privát videózáson ismerkedik Hős és Hősnő, és épp a Bonnie és Clyde megy videóról). Fiú és lány, rendszerenkívüliek, és menekülnek. Az attitűd, a remények és a vágyak pontosan képezik le a különbségeket az inspirációs forrásként hasznosított film, s a nyolcvanas évek Romániájának világa között. Elutazás az osztálytársakkal egy tengerparti bulira, magánórák fizetése – ez a kiindulópont. Semmi szélsőség az érzelemnyilvánításokban. Egy saját Dacia vagy legalább egy Lăstun a menetközben alakuló vágyak szélső pontja.
A tyúkok sofőrének legendája inkább az Amerikai szépség-történet sajátos adaptációja. Egy nagybányai kamionsofőr tyúkokat szállít a tengerparti kikötőbe, és hosszú időn keresztül szigorúan tartja magát az utasításhoz: estére leérni a tengerpartra, s menet közben nem kinyitni a lepecsételt ajtókat. Egyszer mégis kénytelen kinyitni az ajtót, s odabenn egy megoldandó feladványt talál: tojásokat, amelyeket a tyúkok menet közben tojnak. Amíg a férfi nem piszkálja a dolgok hogyanját és miértjeit, minden szépen, funkcionálisan alakul. Mikor megnyílik a lepecsételt ajtó, belülről kiszabadul valami más.

Az Amerikai szépségben jól látható markerei vannak a főszereplő belső felszabadulásának. Mungiunál legfennebb annyit látunk, hogy a kamionsofőr egy sokadik, ismétlődő helyzetet hozó estén (lehajtott fejjel ül kitakarózva fekvő felesége mellett) áthurcolkodik az ágyneműjével a kanapéra. Egy másik snittben pedig darabos mozdulatokkal csomagolja papírba a saját sütésű kalácsot a fogadósnőnek, akinél meg fog majd állni útközben, s ahol a kamionajtó felnyílik.
Mungiu nem ereszti szabadon a vágyakat igazából egyik részben sem – és ahol szabadon ereszti őket, ott groteszk a végkifejlet. Az ellenőrző körúton levő aktivista a görbe este betetőzéseképpen beülteti az egész csapatot a körhintába. Csak az nincs, aki megállítsa a körhintát, mert a körhintás is a többiekkel forog. A kiélt vágyak itt önmaguk körül forognak, nem szabadítanak fel.
A rendezői döntés végül is az, hogy a Ceaușescu-korszak zárt világát emberi lépték szerint vigye színre, úgy, hogy a tabló összességében széles legyen, de egy-egy epizód mindig az alulnézet logikája szerint (is) működjön. Így volt ez már Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjében is. Az, hogy itt a vágyak korlátozottsága az egyik kiindulópont, azért is könnyen megvalósítható, mert Mungiu lehatárolja a teret: nem bukkan fel például városi legenda a külföldről – arról, ahogyan mondjuk a romániai lakosok külföldre utaztak, vagy külföldi csomagokra vártak. (Egyetlen ilyen témájú városi legenda akad a DVD brosúrájában, amelyben további feldolgozásra váró történeteket mesélnek a rendezők: az Amerikából – nesszkávés dobozban – hazaküldött hamvak története.) A filmekben legfeljebb a külföldi filmek és zenék, illetve Giscard D’Estaing hivatalos látogatása jelzi a külföld létezését. És ez, egyetérthetünk Mungiuval, lényegileg fedi azt a horizontot, amelyben a lakosság legnagyobb része mozoghatott a nyolcvanas évek Romániájában.
Mungiu történelmi filmet forgatott: a régi díszletek előállítása, mint elmeséli, több problémába ütközött, mint várta volna. Amellett, hogy az autók, tömbházak, állatfarmok, cipők kérdése filmes szempontból felvetve megnehezíti a dolgokat, a szerzői jogok még inkább problematikusak. Végül Mungiu nem vette meg a Bonnie and Clyde jogait, hanem leforgatott egy ahhoz hasonló jelenetsort, filmet készített a filmben, mint Tarantino a Becstelen brigantykban. A filmipar másképpen, büdzsé-szempontok szerint korlátozza a vágyakat. A filmek és az információk közlekedését már kevésbé. Cristi Mungiu és a rendezőcsapat filmjét jól fogadta a nemzetközi szakma és a közönség, és igaza volt.

(Amintiri din epoca de aur I–II, 2009, r. Cristian Mungiu, Ioana Uricaru, Hanno Höfer, Răzvan Mărculescu, Constantin Popescu. DVD, forgalmazza: Voodoo Films)