Bertha Zoltán és Cs. Nagy Ibolya Farkas Árpád költészetéről közölnek tanulmányt a Parnasszusban: arról a költőről, aki, mint Görömbei András mondja, még a „didergő elme” korában is gazdag létezésélményhez kapcsolja a remény elvét. A tanulmányírók egybehangzóan a hatvanas években érlelődő, hetvenes évekre kibontakozó kulturális reneszánsz fontos alakítójának látják Farkas líráját.

A Parnasszus folyóirat 2017. őszi számának Farkas Árpád-blokkját Apáink arcán címmel kortársai ajánló szövegei vezetik be, Féja Géza például a tölgyfa keménységével, de ugyanakkor általában a növények gyengéd alkatával kapcsolja össze egy képzettársításban a költő szövegeit. Görömbei András a közösség megtartó és ösztönző melegségét állítja ellentétbe a költő verseiben gyakran felbukkanó szivárgás, hó, fagy motívumaival.

Az ezt követő néhány oldalon helyet kapnak azok a 70. születésnapra szánt köszöntő versek – mint a Férfiak a parton (Király László), a Vallomás a Dunán (Utassy József), E földről (Vári Fábián László), Nemzedék (Szepesi Attila) vagy az Epilógus (Páll Lajos) című versek, melyek egyfajta keretet adnak a Farkas Árpád-összeállításnak.

A folyóirat Redivivus-rovata Hervay Gizella életművével foglalkozik: első anyagként Dobás Kata teszi közzé Szilágyi Domokos Hervay Gizellához írt leveleit – ez a levelezés, noha itt egyoldalú (Hervay válaszait nem ismerjük) igazán megfogja az embert olvasás közben. De amit a legnagyobb érdeklődéssel olvastam az összeállításból, az Cseke Gábor és Koszta Gabriella emlékező írása volt. Oldalakon keresztül mesélik élményeiket, Cseke Gábor inkább amolyan „munkakapcsolatról” beszél, arról, hogyan találkozott először vele: hogyan került Hervay az Ifjúmunkás hetilaphoz Bukarestben. Íme néhány sor abból, ahogy Cseke Gábor visszaemlékezik: „Hervaynak nem csak a munkarendje, de az Ifjúmunkásban közölt akkori szövegei is elütöttek a romániai magyar hírlapírás általános hangvételéről – nyoma sincs bennük a szájba rágós propagandának, az ideológiai ráhatásnak, a dogmatikus jelszóhalmozásnak. Úgy ír, mintha mindig a normalitás fórumán kellene megszólalnia, hogy szakmai megállapításai, elképzelései gyökeret verjenek az olvasó lelkében, ízlésvilágában. Tiszteli és féltően óvja a fiatalságot a felületes, a sablonos gondolkodástól és nem törődik vele, hogy esetleg apolitikus magatartással is megvádolják.”

Míg Cseke Gábor inkább szakmailag emlékszik vissza a költőnőre, addig Koszta Gabriella emlékező írása sokkal testközelibb élményt ad. Emberi tulajdonságokkal teszi teljessé a képet Hervayról, belelátunk érzelmi világába is. A közöttük kialakult barátságra emlékszik vissza, ami a pályakezdő színésznő Zuhanások-előadóestjének tervével indul, és egészen messzire jut.

A másik figyelemfelkeltő dolog a Hervay-összeállításban, hogy egészen fiatal értelmezőktől is olvashatóak írások (Sárkány Tímea, Marin Diana szövegei például), hiszen egy szerzői életmű továbbélése szempontjából fontos, hogy valamiképpen a pályájuk elején tartó generációk is magukra ismerjenek benne. A Hervay-tömb így valóban a maga rétegzettségében képes megmutatni az életművet.

(Parnasszus 2017. ősz, XXIII. évfolyam, 3. szám)

Ács Brigitta