Interjú

„Az írás az énidőm”

Beszélgetés Szabó-Biró Brigitta prózaíróval

 

Hol helyeznéd el magad?

Ezt lehet, hogy nem is nekem kell megválaszolnom. Majd később, valaki másnak. Egyelőre még nem tartozom sehová, a környéken, ahol élek, nincsenek irodalmi körök, így ennek alapján nem tudom definiálni magam.

Mi indított el az írásban?

Hatalmas elismerést jelentett számomra, amikor 2016-ban elnyertem a Várad (ma Újvárad) folyóirat Tabéry Gézáról elnevezett novellapályázatának első díját. Az akkor beküldött novellám egy kamaszkori trauma feldolgozásából született. Sajnos ez a kezdeti lelkesedés abbamaradt, egy ideig nem folytattam az írást, mert úgy éreztem, még fejlődésre van szükségem. Három évig az írás árnyékba szorult, a kisfiam születése után jött valamiféle késztetés arra, hogy újra foglalkozzam vele. Ismét prózákat kezdtem írni, ezeket Fekete Vincének küldtem el, az ő közreműködésével alkottam, továbbá ebben az időszakban kezdtem el gyerekverseket is írni. Ennek a törekvésnek a folytatása a Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíj elnyerése volt, amelyre véletlenszerűen küldtem el a pályázati anyagot. A program keretén belül tizenhármunkat díjaztak, valamint lehetőségünk adódott mentort is választani, akik ebben az évben kísérik irodalmi tevékenységünket. Mivel azelőtt is Fekete Vince olvasta a prózáimat, amiket azután a Székelyföld kulturális folyóiratban közöltek, így őt kértem fel mentoromnak. A Székelyföldben való publikálásaim hozadéka a Szabó Gyula Emlékdíj, amit októberben, a folyóirat 25 éves jubileumán én vehettem át. Ez egy ígéretes tehetségeknek szóló kitüntetés, szintén nagy megerősítés volt számomra a Móricz-ösztöndíj mellett. László Noémivel is felvettem a kapcsolatot, gyerekverseimet ő mentorálja, szintén az ösztöndíj keretein belül. Tovább »