Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni

Simon Márton 2021-ben megjelent negyedik verskötete érzésekkel teli, otthonosságot sugalló környezetet teremt az olvasója számára a cím alapján. A „konyhában”, illetve az „éjszaka” fogalmak egyfajta meghittséget hívnak elő, viszont a beszélni akarás mintha megtörné ezt, ugyanis beszélőnk olyan, mintha magányos lenne. Ez a vágy a versekben is megjelenik, tehát a cím remek felvezetője az ezt követő kötet verseinek.

A cím által sugallt érzéseket a Leszállóegység sem hazudtolja meg, ugyanis megjelennek benne olyan motívumok, amelyek rávetíthetőek az egész kötetre. Ilyen az egyedüllét, a bezártság, a magány megélése. A társadalomban élő egyén egyedülléte a további versekben még jobban kibontakozik. Az egyén vízként metaforizálódik az Utolsó napok a torkolat mellett című versben („Minden víz egyedül van, és mi víz vagyunk.”), itt erőteljesen kivehető a magány érzete. A Citromelégia című vers ezt a gondolatot még tovább viszi, ezúttal a gátoltság érzete is megjelenik az akváriumfogalom által, amely gátat szab a szabadságnak: „Megeteted az arcot, ami a fuldoklás / akváriumában lakik.”

            A természettel való azonosulást is gyakran körvonalazzák a versek, az egyén egyik kivetülése a kötetben a madár. Megfigyelhető a mitikus megközelítés is a versekben, kifejezetten jellemző az „Engem már csak az őzek és az árnyékok viszonya nem hagy nyugodni” című alkotás. Ebben jelenik meg egyfajta teremtéskísérlet, ahol egy szoba árnyékában vadászok próbálnak néhány állati testmaradványból egy újabbat létrehozni.

Ha külön figyelünk a megfogalmazásmódra is, akkor kritikaként fogalmazható meg, hogy ez a réteg valamelyest elhanyagoltnak, kevésbé kidolgozottnak tűnik, viszont mindezt kárpótolja a szövegek tartalma és érzésvilága. Összességében jellemző, hogy a lírai énnel együtt éljük át a vele történteteket, és talán magunk elé is tudjuk képzelni a versekben feltűnő környezetet, közeget.

(Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021)

Máté Zsigmond