A múlt jelene, avagy mibe érdemes belehalni

news informationnews information,sport,health

Utas és holdvilág a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

 

Az ember bárhol jár és bármit cselekszik, valahol a születése és a halála között teszi azt. Ezt a két végpontot pedig megtöltik az érzések, melyek határtalanok és fékezhetetlenek. Megtölti a szerelem és annak minden mélysége és magassága, fájdalma és öröme, biztonsága és bizonytalansága, az, ahogyan szeretni tudunk és ahogy mások szeretnek minket, de ott van a halál gondolata is, annak minden titokzatosságával, veszélyével és eszményi gyönyörűségével. Mely szív lenne képes ezt elbírni, ha nem az emberé?

Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének színpadi megvalósításába ezek a gondolatok sűrűsödnek, ahol a minimalista díszletben egyszerre megelevenedik az Ulpius ház. A takarásban, a sötétben, ahová nem ér be a fejlámpák fénye, ott lapul az Ulpius testvérek színháza, Párizs és Róma, de a gubbiói kolostor tömjénillata és a múlt kísértetei is. Lassan elsötétedik a színházterem, és valahol mögöttünk egy hang csendül fel. A regény szavaival egyre beljebb és beljebb jutunk a főszereplő, Mihály melankóliájába. Azzal kezdi történetét, hogy nászútjukon a következőket mondja nejének: „Amíg ezeket a dolgokat nem mondom el, csak jövevény leszel az életemben.” Ekkor még mi is csupán jövevények vagyunk, ám ahogy egyre többet tudunk meg Mihály múltjáról és arról a különös társaságról, melynek része volt, a függönyök is lassan felemelkednek, mi pedig egyre mélyebben látunk be a színpad és a főszereplő szívébe egyaránt.

Mindannyiunk életének van egy időszaka, melybe visszavágyunk, mely a boldogság idealizált képeként ég bele az emlékezetünkbe. Nem is biztos, hogy ez az időszak épp olyan boldog volt s tökéletes, mégis a melankolikus ember képes örökké visszatérni hozzá. Azonban megállni az örvény szélén nagyon nehéz. Mihály is épp ezzel küzd. Egy olyan életbe vágyik vissza, amit már soha nem élhet, amit elveszített, és azt hiszi, ha megérti, miért és hogyan halt meg Ulpius Tamás, akkor majd talán el tudja engedni, vagy ő is képes lesz véget vetni az életének. Főszereplőnk jelen és múltbéli életében is fontos szerepet játszik egy-egy nő. Egy, akit azért szeret, mert hozzá tartozik, és egy, akit azért, mert nem tartozik hozzá. Az egyik a felesége, Erzsi, a másik pedig gyerekkori szerelme, Ulpius Éva. Mihály valósággal szerelmes abba az idealizált képbe, ami a múltja, ezért nem csoda hát, hogy irtózik mindentől, ami valóság.

Ezt a vívódást és az érzelmek egymásnak feszülését a fények éles váltásaival és játékával ábrázolja az előadás. Mint rácsok zárják magukba a szereplőinket, különösen Mihályt, aki csak akkor léphet ki a kalitkából, amikor megoldást talál a lelkében tomboló viharra. Mindvégig Tamás halálát keresi, de végül ezen is Éva szavai segítik át: „Mindenki keresse a saját halálát.” A halál és őrület gondolatára pedig az új élet és az újrakezdés lehetősége ad választ.

 

Utas és holdvilág. Bemutató dátuma: 2022. január 8.; Kolozsvári Állami Magyar Színház; rendező: Botond Nagy; író: Kali Ágnes és Botond Nagy színpadi adaptációja Szerb Antal regénye alapján; dramaturg: Kali Ágnes; zeneszerző: Boros Csaba; díszlet- és jelmeztervező: Irina Moscu; fényterv: Cristian Niculescu, Groza Romeo; LED & video design: Rancz András; LED-sculpture: Bardócz Botond, Buksa Péter, Fábián Mihály, Groza Romeo, Kerekes Levente, Kiss Dávid, Maier Sándor; rendezőasszisztens: Veres Emőke; gyártásvezető: Tenkei Tibor; előadásvezető: Albert Enikő; szereplők: Albert Csilla, Bács Miklós, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Kiss Tamás, Pethő Anikó, Szűcs Ervin, Tőtszegi Zsuzsa, Váta Lóránd, Viola Gábor.

Besenyődi Judit

Tags: , , , ,

Hozzászólások lezárva.