(Kulcsok Kolozsvárhoz – A föl nem adható város. Szerk. Kántor Lajos – Kovács Kiss Gyöngy. Korunk Baráti Társaság – Mozaik Kiadó, Kolozsvár–Szeged, 2000.)

Kolozsvár hallatán ki más juthat eszébe egy külföldi turistának, vagy egy anyaországi magyarnak, aki még sose járt a Kincsesben, mint Mátyás király. Valószínűleg az idegenvezetők is a szülőházát mutatják meg először a kirándulóknak, Erdélyt járóknak, és talán néhány anekdotát is elmesélnek. Mátyás, az igazságos királyunk, aki konokul magaslik Kolozsvár főterén, magabiztos, erős, akár a bölcs remény, olvashatjuk a Kántor Lajos és Kovács Kiss Gyöngy szerkesztette Kulcsok Kolozsvárhoz – A föl nem adható város című kötetben szereplő Lázáry René Sándor-versben. A gyűjtemény kilenc fejezetre tagolódik, különböző műfajú írásokat találhat benne az olvasó (prózákat, esszéket, verseket, tanulmányokat), az emlékezés aktusa fogja össze ezeket az írásokat.

A húsz éve kiadott kötetet lapozgatva szinte magunk előtt látjuk Kolozsvár utcáit, házait, amelyeket különböző nemzetiségű emberek laktak. A gyűjtemény nem tér el a város szerkezetétől, egyik legfőbb erényét a több perspektívából is bemutatott múltbeli képsorozatok jelentik, és olyan jövendölések, amelyeket a századforduló hozhat magával. A kötet több mint hetven szerző által írt, Kolozsvárt felidéző szövegeket tartalmaz, melyek kíméletlen őszinteségükkel jelenítik meg a régi idők Szamos-parti Athénját, és a reményt félelemmel ötvözve várják az újat (vagy néha épp az ellenkezőjét: Remélem azonban – ezt már nem érem meg. – zárja gondolatait Fodor Sándor). Mi a baj Kolozsvárral, mi a baj a változással? Egy városnak miért nehéz rálépni egy újabb század küszöbére? Mikorra tehető az átalakulás kezdetének időpontja? Fodor Sándor a város nemlétező szocialista arculatáról beszél, és arról a malomról, amelynek lebontása olyan folyamatot indított el, amely elidegenítette tőle a várost. Mindeközben a vele egyidős tordai születésű Camil Mureșan abban bízik, hogy Kolozsvár nem hagyja magát megfojtani a gépesítés molochjától, és annak örülne, ha a város jelképévé nem a Hang és téboly, hanem a Megtalált Paradicsom válna.

A Kós-örökség fejezetben rövidebb reflexiót olvashatunk Kós Károly életéről, ránk maradt hagyatékáról. A híres építész és író Kiáltó szó című röpiratát Kacsó Kinga vizsgálja szemináriumi dolgozatában. Az épített örökségről, Kolozsvárhoz való viszonyáról Kós Károly vall tanulmányában a Középkori város – korszerű város cím alatt. Pomogáts Béla interjújából pedig kiderül, hogyan alapította meg Kós Károly az Erdélyi Szépmíves Céhet, és milyen koncepció mentén működött a két világháború közötti romániai magyar irodalom nagy jelentőségű kiadója és szellemi műhelye. A Kós-örökséget Király László Kós Károly – 90 című verse zárja, dicsérve mindazokat, akik testüket a földnek adták / megtartva belőle annyit / mennyi épp elég, és újból kiemelve a múlt-jövő kapcsolatát: függesszük szemünk / ő arcukra / szavukban múltunk / múltunkban / jövőnkre biztatás.

A könyvből az is kiderül, mi történik Kolozsvár kincseskamrájában, amikor Orbán János Dénes a verseivel szerezi meg a cigaretta és a kávé árát. A komoly témát feldolgozó humoros hangulatú költemény a verset pénztettként, kereskedelmi aktusként határozza meg, amit az ajánlás még jobban hangsúlyoz: A Kor(unk)nak szántam ezt a versemet / a bért küldjétek nem kell most a taps. De a szépirodalom után a kincs fogalma kicsit komolyabban is megmutatkozik: Kolozsvár gazdaságáról is szó kerül.

Izgalmas szegmensét képezi a könyvnek Kántor Lajos írása, amelyben úgy véli, Kolozsvár jövője A város mellényzsebben című fejezetet alkotó szerzők, a kritikus szemléletű fiatalok, magyarok, románok kezében van. A múltat vagy a jelent megírni nem okoz nehézséget, de mi a helyzet a jövővel? A jóslatokba bocsátkozó írások tétjei csak évekkel később vál(hat)nak érzékelhetővé, kézzelfoghatóvá. Épp ezért, nagy valószínűséggel ez az egyik legérdekfeszítőbb része a kötetnek: mit láttak az akkori fiatalok Kolozsvárban, milyen elvárásokkal utaztak a nagyvárosba, és az mivé lett általuk. Van, amikor minden egy fogkefével kezdődik, és egy jó tanács, mielőtt bármihez is nekilátnál: a város fényeivel ismerkedj előbb. De ha már az ismerkedésen túl vagyunk, eljön a házibácsik ideje a sakkpartijukkal, a házibulik a Fellegvár magaslatán, és az idő, mikor mindenki külön történetté válik. És olykor a változás hatvan éves embereket sirat meg, akik egy nap Kolozsvárról indultak el, de Klúzsra érkeztek vissza. De minek sírni, mikor ez a város a szabadság és szerelem városa? Nekem (nekünk) építették. Az enyém (a miénk).

Ilyés Krisztinka