Vajon mit csinál egy fiatal rezidens éjszakai műszakjának közepén, amikor egy pillanatra éppen nincs rá szükség, mert lecsillapodtak a kedélyek a sürgősségi osztályon?

Baptiste Beaulieu Alors voilà: Les 1001 vies des Urgences című regénye 2013-ban jelent meg Franciaországban. A magyar fordítást Ádám Péter jegyzi, és 2018-ban adta ki a Bookart Kiadó. A szerző ‒ aki maga is orvos, akár a könyv főszereplő-narrátora ‒ bloggerként kezdte, mostanra már három regénye is napvilágot látott, eddig ez az egyetlen, ami magyar nyelven is megjelent Mesék halál ellen címmel. Műfajilag izgalmas ötvözetről van szó: naplóbejegyzések, anekdotafüzér és regény tökéletes keveréke, ráadásul nem ez az egyetlen különlegessége.

A történet összesen hét napot ölel fel, ezalatt számtalan mesét „hallgathatunk meg”. A huszonhét éves rezidens egy kórház földszintjén, sürgősségi osztályon végzi mindennapi szolgálatát és folyamatosan feljár az ötödik emeletre, ahol a napi történéseket meséli el egy rákos asszonynak, aki már a betegség előrehaladott stádiumában van. Ehhez kapcsolható a könyv francia és magyar címe is. A legismertebb arab mesegyűjtemény Seherezádéja ezeregy éjszakán át mesél a szultánnak, hogy elkerülje a halált, hasonlóan Beaulieu regényének főhőséhez. A különbség csupán az, hogy Seherezádé a saját életének végét, míg a könyv főhőse egy páciens gyors és elkerülhetetlen elmúlását próbálja késleltetni. A mesék itt enyhítő orvossággá válnak azáltal, hogy bár a tulajdonképpeni fájdalmat enyhíteni nem tudják, mégis elterelik a beteg figyelmét a szomorú sorsról.

A főszereplő mellett megismerjük a többi rezidenst, akik ugyanabban a korházban tevékenykednek, a főorvost, a portást és még sok más személyt, akik mindannyian domináns külső vagy belső személyiségjegyüket kiemelve kapnak becenevet, ragadványnevet. Találkozunk például Pocahontas nagyfőnökkel, aki sziú indiánnő mindig napbarnított arccal, vagy Gézecskével, akinek minden második héten változik a rögeszméje, viszont a betegek megnyugtatásához és ápolásához talán ő ért leginkább.

A könyv felépítése is megérdemel néhány szót. Minden részlet, mese előtt naplóbejegyzésszerűen megtaláljuk az időpontot és helyszínt, amikor és ahol az adott történet épp elmesélésre kerül. Ezt néha nehéz követni, az olvasás során sokszor akarva-akaratlanul is átsiklott fölötte a szemem, viszont hozzájárul ahhoz, hogy hitelesebbnek tűnjön az egész történet. A könyv a fordítónak köszönhetően lábjegyzeteket is tartalmaz. Ezek könnyítik a latin kifejezések, nem lefordítandó rövidítések, irodalmi utalások megértését, ez pedig gördülékenyebbé teszi az olvasást. Összességében a regényt fiatalos, könnyed, az élőbeszédhez nagyon hasonló nyelvhasználat jellemzi. Az élményhez esztétikai szempontból járulnak hozzá a kis illusztrációk egy-egy nap leírásának elején, amelyek növények, állatok és orvosi eszközök, illetve ezek kombinációinak egyedi megjelenítései. A Hajdú Krisztina által készített borítón a zöld szín dominál, ez jellemzi az illusztrációkat, illetve a címeket, alcímeket is, így keletkezik összhang a könyv külső és belső látványa között.

És hogy mi az orvosfütty? A főszereplő egyik történetében azt beszéli el, amikor egy alkalommal haldoklóhoz hívtak mentőt, és fiatal orvosként neki is mennie kellett. Az ő feladata volt a beteg újraélesztése. Miközben munkáját végezte, állandó csipogást hallott a háttérben. A csipogás nem maradt abba, akárhányszor is szólt a kollégáinak, hogy szüntessék meg a zavaró hangforrást. Miután sajnos a beteget nem sikerült megmenteni, a hang abbamaradt. Akkor vette észre az orvos a sarokban álló kalitkát, amelyben egy kanári figyelt, és akivel utólagos gondolkodás után azonosulni tudott: „… nem mesterséges hangot hallottunk, hanem madárfüttyöt, és nem csicsergés volt, hanem biztatás… Lehet, hogy én is olyan vagyok, mint az a madár? Minden mesém bátorító-biztató madárfütty, hogy tartson ki.”

Olosz Brigitta-Gyöngyike

(Baptiste Beaulieu: Mesék halál ellen. Ford. Ádám Péter. Bookart, Csíkszereda, 2018.)