Az Erdélyi arcok kötet borítója, ha figyelmes a szemlélő, észreveheti: egy domborzati térkép, melyen megannyi ponttal és vonallal jelölt ember-, település- és nemzetsors olvad eggyé. A kötetben keveredik kétféle alkotó művészet, az olvashatóvá meg láthatóvá tevés művészete. Ahogy a befogadó olvassa a kronologikusan felsorakoztatott verseket, egy gyorstalpaló tárlat kellős közepén találja magát. A versek mellett különböző illusztrációkat, portrékat, tájképeket és térképrészleteket is felvonultat a kötet. Gömöri György erre a tárlatra hívja meg az olvasót, hogy együtt, egy kollektívvé váló tudatként tekintsék át Erdély történelmét és arcait.

A kötet budapesti bemutatóján Mészáros Sándor kiemelte: milyen szép történet, hogy Csíkszeredában jelent meg egy angliai költő legújabb verseskötete, hiszen nem az tagolja az irodalmat, hogy hol élünk, a fontos az, hogy tudunk egymásról. Gömöri György és Erdély kapcsolata 1956 nyarán kezdődött, ekkor töltött több időt Erdélyben Dsida-kutatóként. Ugyancsak 1956-ban, a forradalom során hagyta el szülőföldjét, Magyarországot. A szülőföldjét ideiglenesen felszabadító év őt az idegen föld otthontalanságába taszította:

,,nem tudni (csak sejteni), mi várhat:
ránk Oxford, otthon maradt barátainkra
Fő-utca, Vác, segédmunkási státusz;
csüggedt, sötét karácsony ez, az utolsó,
amit fél-lélekben még Magyarországon töltünk”

(Ötvenhat karácsonyán, Őszi magánbeszéd)

Az 1997-es Őszi magánbeszéd kötet ezen versének hangnemével szemben az Erdélyi arcok költeményei nem önsajnáló magatartást működtetnek, hanem az erdélyi történelem rég elfeledett és távoli hagyományait teszik jelenvalóvá. Gömöri György költőként is az erdélyi történelem és protestáns hagyomány szenvedélyes olvasója.

A kötet tematikus válogatást kínál Gömöri György már publikált verseiből, így Erdély-mániájának a gyümölcse. A teljességre törekvés vágya jellemzi: az erdélyi magyar fejedelemségek udvartartásától kezdve a kommunista és iparosított Kolozsvár fojtó levegőtlenségével bezárólag tekinti át az erdélyi magyar történelmet. Az empatikus mesélő archaizáló hangja és kortárs reflexiója kalauzol végig minket ezen a tárlaton. A kötet végén szereplő Jegyzetek fejezetcím alatt minden alkotás kontextusát jelöli a költő, hogy felismerhetőbbé váljon az intertextus. A kontextusjelölő utolsó fejezet alapján teszem következő megállapításomat: ez a gyűjtemény egy elit és kultúráját alaposan ismerő olvasórétegnek íródott, hiszen ki tudja, ha nem a 16. századi önéletírásokban jártas olvasó, hogy a szárnyasegér a denevért hivatott jelölni (bár itt az alkotás szárnyasegérrel is működik):

,,este pedig bálban voltam én
szárnyasegérnek öltözötten
egy hattyút megudvaroltam”.

(Vásár Párizs városában)

Nem csoda, hogy ennyire autentikus módon rögzít jeleneteket Gömöri György, hogy mintegy szakmai odafordulással írja verseit, hiszen az irodalomtörténész volta és a tudományos munkák szerkezeti meghatározottsága be is szippanthatja az embert. Nem kultuszépítő verseket tartalmaz a kötet, hanem a tudós által kedvelt témakörben végzett kutatásának eredményeit hozza felszínre.

A kiadvány tükröt tart: bemutatja, hogyan alakult 400-500 éven keresztül a magyar költészeti hagyomány. Vannak versek, melyek a verses kisepikai műfaj kategóriába illenek, és amelyeknél a verses forma kissé erőltetett, művies, vannak versek, melyek levél-átiratok, vannak versek, melyeket útinapló-bejegyzés inspirált.

Néhány versében apokrif történelmi tényeket közöl Gömöri György, amit bármelyik 21. századi tékozló és dorbézoló ifjú is megszívlelhet. Üzenetet közvetít, senki sem tökéletes:

,,így van ez ha egy fejedelem impotens
hiába húzatja talján zenészekkel
hiába színészkedik hetvenkedik
attól még vetetlen marad a nászágy
és bár oppelnből még van visszatérés
ami elpocsékolt vissza nem kapható
s martalékul marad az ország”.

(Glossza Szamosközyhöz)

A már-már szociografikus hűség igénye lineáris szerkezetet eredményez a kötetben, Gömöri György a 20. századig ér el az alkotások kronológiájában, a kortárs intertextusok rögzítése ránk marad. Kányádi Sándor stílusát idézi meg a következő versrészlet Szepsi Csombor útja mellett:

,, […] Iszonyú sötétség
vett körül s a mennydörgés-csattogás-ropogás
meg a kötelek csikorgása bennem is
nem tagadom: halálfélelmet keltett […]
– Isten az én kőváram
ő életemnek oltalma
egyedül benne bízom –”

(Vihar a tengeren: Szepsi Csombor naplójából)

A várakozás feszültsége hatja át a vers egész szövetét, akár A ház előtt egész éjszaka című Kányádi-verset: ,,úgy hallottam mintha / eleredt volna az eső / és nem esik kérdezte / nem esik mondtam és / ott van-e még / ott állt égő stoplámpával / mintha csak akkor / érkezett volna mintha / éppen indulni akart volna / ott áll most is pedig / már hajnalodik ott áll”. Bizonytalan a helyzet, akár viharban a tengeren. Az emberi végesség áll szemben az isteni örökkévalósággal Szepsi Csombor naplórészletében és Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén versében is: ,,én félek még s reménykedem: / ez a megtartó irgalom”.

Gömöri György rámutat a történelmi múlt jelenlétére az azt már elfeledni látszó emberek jelenében, a tragikus és kevésbé tragikus oldalát is ismerteti, néha már-már Mikes Kelemen humorát megidézve, mely egy másfajta humor, csipetnyi öniróniával fűszerezve:

,,jobb lett volna Jaroszlávban
mint egyedül Jászvásárban ‒
de már aki gályarab,
önszántából is marad”.

(Mikes-töredék)

Itt a beszélő, Mikest újraértelmezve sem kínál megoldást a magyar kulturális tudat átrendeződésére vonatkozóan, sőt mintegy beletörődik saját helyzetébe, a történelem hirdetője szerepének hálátlanságába.

Ezzel az Erdély történelméről című tárlat a végéhez ért, és ahogyan a költő Szenci Molnár Albert néhány példamondatával ékeskedik, úgy én is megteszem:

,,Mi újság Budában? Semmi.
Bagoly is bíró barlangjában.”

(Példamondatok)

Ami pedig a jövőt illeti: az Erdélyi arcok tárlat következő kiállító helyszínének javasolom a Bölcsészettudományi Kart, ahol a könyv bizonyos verseinek felvétele indokolt lenne a magyar irodalomtörténet barokk és 1700–1849 közötti korszakáról szóló előadásainak bibliográfiájába, hiszen Bethlen Gábor, Kemény János és Tótfalusi Kis Miklós, Petőfi Sándor és Bem József intertextusait is olvashatjuk. Figyelem: ez nem szórakoztató ponyva! Történelem.

(Gömöri György: Erdélyi arcok. Bookart, Csíkszereda, 2018.)

Kovács Boglárka