Archive for november, 2013

Ez is szerelem

szombat, november 30th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyenes vonalú egyenletes dráma, és egy jó taxisofőr szenvtelenségével tart a frontális ütközések könyörtelen logikájával és hirtelenségével bekövetkező végpontja (nem befejezése) felé az iráni Abbász Kiarosztami japán filmje. A negyvenes évek dzsessz-sztenderdjétől kölcsönvett cím egy illúzióra utal, a hangsúly mindvégig a „minthá”-n van. Mozi, így szemfényvesztés, de ugyanúgy az, mint a filmben megjelenített Tokió, a posztmodern nagyváros felsőfoka vagy az itt mozgó szereplők által élt életek.

(tovább…)

Gyilkos a kapuban

péntek, november 29th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A klasszikus ellenpéldát Platónnál, az Államban találjuk. „Ha valaki eszénél lévő barátjától fegyvert vett át megőrzésre, ám az őrjöngésében visszaköveteli, a visszaadó nem járna el igaz­ságosan, ha az ilyen állapotúnak meg akarná mondani az igazat.” Majd Kantnál ugyanez, más kiértékeléssel: „bűntett volna hazudni egy gyilkosnak, aki azt kérdezi tőlünk, a házunkba menekült-e a barátunk, akit üldöz”. Egyszóval (kontra Platón) nincs emberszeretetből fakadó hazugság.

(tovább…)

Katasztrófatervek

csütörtök, november 28th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem feltétlenül kell ortodox kantiánusnak lennünk ahhoz, hogy belássuk: az emberi ész erősségének és nem gyengeségének számít, sőt egyik legértékesebb tulajdonsága lehet az, hogy önmagának határt szab. A közgazdasági Nobel-díjas kutatópszichológus, Daniel Kahneman eddigi teljes munkásságát összefoglaló kötetében semmi mással nem foglalkozik, mint ezzel a fajta határmegvonással, illetve mindazon módszerek és lehetőségek számbavételével, amelyek segítségével rendszeresen becsapjuk önmagunkat. Egy másik Nobel-díjas, az elméleti fizikus Richard Feynman frappáns tanácsának szavaival élve: „Az első alapelv az, hogy nem szabad becsapni önmagunkat – ráadásul mindig önmagunkat a legkönnyebb becsapni, úgyhogy legyünk nagyon óvatosak!”

(tovább…)

Le a kalappal!

szerda, november 27th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Chuck Klosterman meglehetősen jellegzetes kulturális jelenséget testesít meg személyében, pontosabban az általa forgalmazott írói perszónában. Ami azt is jelenti, hogy a szerző önmagában, illetve teljesítményét tekintve nem igazán érdekes.

(tovább…)

Macska a forró kását

hétfő, november 25th, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Se nem kerülgeti, se nem ront neki, mint tisztességes filmnek illene. Úgy hagyja a kognitív disszonanciát. De talán jobb is nem magyarázkodni akkor, ha az ember guruja egyrészt a tibeti buddhizmus kulturális gazdagságába a nyugati világ számára az elsők közt betekintést nyújtó láma, aki legalábbis a kagyü vonalnak a megszállt Tibetből való kimenekítéséért a legtöbbet tett, másrészt alkoholizmusába negyvennyolc évesen belehal.

(tovább…)

Totemek nélkül, tabuk nélkül

szombat, november 23rd, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Peter Boghossian „ateistacsináló” könyve olyan, amilyennek a filozófiát még a vérbeli katedrafilozófusok is legszívesebben látni szeretnék: társadalmilag releváns, gyakorlatias, alkalmazott és valamiképpen (hatásait tekintve) nem mindegy – ezek a varázsszavak, melyek köré a javasolt játék szerveződik. Csakhogy a kihívás, mellyel számolnia kell, nem racionális természetű: mint azt egyszer a derék Jonathan Swift írta, „you do not reason a man out of something he was not reasoned into” (32.) (kb. „lehetetlen valakit egy olyan állásponttól érvek segítségével eltéríteni, amelynek igazáról eleve nem érvekkel győzték meg”). A neveltetéssel (szocializációval) és következésképpen identitásokkal nem lehet vitázni – legalábbis a kortárs „baloldali liberalizmus” kényszeresen óvatoskodó hittétele alapján –, így Boghossian elsősorban episztemológiai vitát folytat. És ezen a terepen, melyet maga kerít körül és saját feltételei szerint alakít ki önmagának, nem túl nagy kunszt a győzelem.

(tovább…)

Modern halottaskönyv

péntek, november 22nd, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Méltán kölcsönözte a már sokat koptatott-kölcsönzött Dylan-dal címét Katy Butler csendesen mellbevágó, torokszorító kötetéhez: akárcsak Bob Dylan, illő understatementtel beszél a meghalásról. Érv is ez persze közvetve az időben bekövetkező, jó halál mellett – anélkül, hogy az aktív és passzív eutanázia, kényszerkezelés, öngyilkosság stb. kérdései körüli szokásos, skolasztikus filozófiai-vallási vitákba keveredne. Mindezek helyett Katy apja, Jeffrey Butler történetét, egy családregény utolsó fejezetét írja, vegytiszta hitelességgel és egyszerűséggel.

(tovább…)