(Kemény István: A királynál. Magvető, Budapest, 2012.)

 

Szín: kristályszín

Szó: túloldal

Ennivaló: késő esti vacsora

Film: A Gyűrűk Ura: A két torony

Zene: A. E. Bizottság: Használt dal

1. Nem lehet beszélni semmi fontosról a konkrét nélkül, ezt nagyon tudja Kemény István kötete.

2. Ezért itt oda lehet kötni a szálláshely elé a valóságot este, lefekvés előtt, és reggel a gondot találni ott helyette.

3. Az elvont megmerítkezik az anyagban, ezt nem Kemény Istvánnál láthattuk először, de történik itt még valami más is, szinte először.

4. Az anyag kilép önmagából például, és látja saját kristályszerkezetét.

5. A beszéd tagadja saját súlyát, hogy súlyos lehessen.

6. A reményt a legteljesebb reménytelenségbe csomagolja, és pont ezért hiszem el.

7. Egyre jobban látható az is, ahogy a Kemény-versek gyakran egyetlen mondatért íródnak meg, de hogy ez a mondat olyan lehessen, fel kell épülnie mégis egy többoldalas zenei-hangulati struktúrának.

8. Ez nem csattanót jelent, mert az linearitást feltételezne, itt viszont több irányból, egyszerre nézzük azt, ami csattan, a maga relativitásában tehát, még a több irányból közelítő lépteket, a recsegő gallyakat is halljuk, amint a közép felé közelednek – s ami egészen jó, hogy néha a távolodó lépteket is, ugyanúgy.

9. Valaki megérkezik a Királyhoz vagy a Királynőhöz, de azért mehet oda, mert valójában a Legszélek érdeklik.

10. Egyik nélkül a másik nem lehetséges, Trantor a Terminus nélkül, valódi győztes csata azok nélkül, akiket a legkevésbé sem érdekel olyasvalaki, akit győzelemnek hívnak.

 

Balázs Imre József