Lapok, könyvek, filmek, reflexiók – a Korunk szemléző blogja
Abszurdnak tűnő köznapi léthelyzeteinkben gyakran olyasmi mutatkozik meg előttünk, ami a „semleges” szituációkban rejtve marad számunkra. Tulajdonképpen ilyen léthelyzetekben értünk meg valamit igazán, mintegy föltárul előttünk valami eddig megfoghatatlan lényeg. Szükségünk van az abszurdra, hogy általa a valóságosan létezőt értsük meg, vagy annál többet, s ugyanakkor önmagunkat, mint abszurd és valóságos élethelyzetek szereplőit. Tovább »
A végtelenség három stációja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban
“Mátraszentanna kicsi hegyi község.” Ezzel a mondattal kezdődik Örkény István egyik legismertebb műve, amely nem csak kisregény, hanem dráma formában is közönség elé került az 1960-as évektől kezdve. De esetünkben sem kicsi hegyi községről, sem másmilyen berendezett lakóhelyről nincs szó, hanem egy óriási fehér dobozról, melynek a nézők felőli részén négy, függőleges embernagyságú kivágott téglalap tárul a nézők szeme elé. Nagy, fehér doboz, amely néha magába zárja a cselekményt, a karaktereket, Tótot, Mariskát, Ágikát és az őrnagyot, s benne elfojtásra kerül a félelem, a ki nem mondott gyötrődés, amely kifordítja magából az embert. Tovább »