Lapok, könyvek, filmek, reflexiók – a Korunk szemléző blogja
Egyed Péter nagyinterjúban beszél Demeter M. Attilának a márciusi Székelyföldben arról, hogy igazán jól azt a filozófiai nyelvet lehet beszélni, amelyikhez személyes elkötelezettség kapcsol. Ez így önmagában nem újdonság, természetesen. Abban a szóban gyúl fel a lámpa, amelyiket meggyőződéssel mondanak ki. Vagy amelyikben hitelesen kételkednek. Tovább »
„A teljesítmény, amelynek a jelentősége máig nincs felmérve, nem az ökölbe szorított kéz és az eltorzult arcú nemet mondás nyomán született” – mondja Poszler György Hovanyecz Lászlónak abban a beszélgetésben, amelyet Gáll Ernő levelezéskötete kapcsán folytatnak a Tekintet című folyóiratban. Poszler a tőle megszokott módon kiegyensúlyozott álláspontot képvisel. Gáll Ernőt egyfajta kisebbségi értelmiségi modellként láttatja, aki „szívesen adott volna gázt a törekvéseiknek [a fiatalabb nemzedékekének], de rá volt kényszerítve, hogy sok esetben a féket használja”. Tovább »
Az idén több diákkal kísérletezünk azon, hogy olyan államvizsga-kutatásokat hozzunk össze, amelyek valamilyen formában az öltözködéskultúra kommunikációs funkcióival, médiamegjelenítéseivel állnak összefüggésben. Ilyen-olyan szinten. Egyikük a második konzultáción, miután olvasgatott már némi szakirodalmat, azt a kérdést tette fel, hogyan lehet erről a témáról úgy beszélni, hogy a bizottságban ülők majd azt mondják – igyekszem viszonylag pontosan reprodukálni –: milyen kis könnyed téma, s mégis milyen okosan tud írni róla az illető. Eddig sem szenvedtem hiányt példákban, viszont a Dilema veche legújabb száma nagyon jó kis mintát ad a munkához. Tovább »
„És milyen érve van a racionalitásra?” – emlékszik vissza Paul Boghossian kötetéről (Fear of Knowledge: Against Relativism and Constructivism, Oxford University Press, 2006.) írott recenziójában „a beszédaktuselmélet filozófusa”, John R. Searle egy régi, feltehetőleg nem az arisztotelészi logikán szocializálódott diákjára. A Boghossian-kötet által megcélzott relativista világnézet és annak legújabb válfaja, a társadalmi konstruktivizmus szerint valójában semmi. Tovább »
Herta Müller Nobel-díjának fogadtatásával kapcsolatos a januári Orizont Eginald Schlattner-interjújának első kérdése. Schlattner örül, természetesen (Mitfreude, mondja a saját maga által kitalált szó), és igyekszik árnyaltan megközelíteni azt, hogy mi következhet egy ilyen díjból. Többek között a Romániára eső figyelem, természetesen. Az viszont nem következik, mondja, hogy végső szavak lennének kimondva a romániai szocialista rendszerrel kapcsolatban. Cosmin Lungu kérdésében az „egyértelmű elítélés” kifejezés szerepel, ezt a fogalmat Schlattner hárítja – az irodalom nem az ítéletekről szól, mondja, különben benne ragad egy ideológiában. Tovább »