REFLEX

Mărcuțiu-Rácz Dóra: már minden nő hazament

A kötet egy jellegzetesen szabad, elvárások nélküli mikrokörnyezetbe helyezi olvasóját. A versbeszéd javarészt egyes szám első személyű, de egyes szám második személyű versek is érzékelhetően a költőről és annak belső vívódásairól tanúskodnak, és ezáltal a kötet összes szövege lélekközelivé válik. Bizonyos esetekben a versek egyfajta idézőjeles naplóbejegyzéssekké idomulnak, amelyek nem csak a költő emócióit közvetítik, hanem egy egész női társadalomét. A versek mellőzik a formális jelleget, és éppen emiatt a legkényesebb témákat is képesek pontosan megragadni. (tovább…)

Medgyesi Emese: Élesben a sorssal. Erdélyi mozaik

Ha az egyszeri, türelmetlen olvasó Medgyesi Emese regényének első kézbevételekor nem csap rögtön mohón a történet sorai közé, hanem hagyja szemét a borítón vizsgálódni, régi, mozaikszerűen elhelyezett képek egyelőre még ismeretlen alakjait fedezheti fel. (tovább…)

Bogdan Suceavă: Éjszaka valaki meghalt érted

„Tisztelet az eltávozottnak. Testként kezelt test. Tisztelet. Közben a mi halottainkat, a forradalom halottait, akikért százával gyújtjuk a gyertyát olyan helyeken, ahova békeidőben csak a kutyák vizelnek, a mi halottainkat ledobják a cementre, és meztelenül filmezik. A filmet úgy nyersen, átdolgozás nélkül sugározzák. Hús. Vér. Cement.” (368.) De mégis mi alól old fel egy elnyomó hatalom forradalom általi megsemmisítése? Kinek van hatalma hatalmat adni az embernek? Kié a forradalom? Pontosan melyik is az a haza, amelynek fiai volnánk? Végtelen számú ehhez hasonló kérdést lehetne feltenni Bogdan Suceavă Éjszaka valaki meghalt érted című műve kapcsán, ugyanis a kezdetben könnyednek nevezhető hangvételtől hullámvasútszerűen jut el addig, hogy saját magát és olvasóját is képen vágja a valósággal. Az 1969-ben született matematikus, ma a Kaliforniai Állami Egyetem professzora, a 2000-es évek elején hagyta el Romániát továbbtanulásának érdekében. 2010-ben publikálta Noaptea când cineva a murit pentru tine című regényét, mely 2020-ban jelent meg Vallasek Júlia magyar fordításában. (tovább…)

Fotó: László F. Csaba

Beszélgetés Kozma Máriával

Kérdezett: Elekes-Kalló Noémi

Amikor kislány voltam, nem volt televíziónk, ezért anyukám sokat olvasott nekem mesét, majd később, ahogy teltek az évek, a meséket novellák váltották fel, majd regények. Édesanyámmal ez volt a közös nyelvünk, mindig idézgettünk egymásnak kötetekből, ez a mi világunk volt, persze megvoltak a saját titkos kis kedvenceink. Emlékszem, hogy egy kötetet, a Lidérczöld csapdát heteken át magammal cipeltem mindenhová, meglapult a táskámban, és ha néhány percnyi időm volt, rögvest újra fellapoztam, aztán egy alkalommal a parkban fagylaltoztunk, amikor anyukám oldalba bökött és megmutatta, hogy ott sétál el éppen az írónő. Azóta sok év telt el, és én csak nem olyan régen tudtam meg, hogy a könyveink többsége a Tőzsér-postától van, ezért is hatalmas megtiszteltetés, hogy Kozma Máriával beszélgethetek, hiszen akarva-akaratlanul is az életem részévé vált, és bár nem is tudhatott róla, én ma valószínűleg nem tanulnék irodalmat, ha ő nincs. (tovább…)