REFLEX

(Szilasi László: A harmadik híd. Magvető, Budapest, 2014.)

Szín: világoskék

Szó: hulladék-sansula

Ennivaló: bármi

Film: Fight Club

Zene: Eagle Eye Cherry: Save Tonight

1. Április 22 után, mintegy tíz nap alatt közel 3 millióan látták a Have the Homeless Become Invisible? című videót, amelyet a New York Rescue Mission tett közzé a Youtube-on.

2. Szilasi László könyve, A harmadik híd hasonló kérdéseket vet fel, csak éppen a téma kibontása komplexebb, rétegzettebb, és tegyük hozzá: magyarországibb. (tovább…)

A klasszikus ellenpéldát Platónnál, az Államban találjuk. „Ha valaki eszénél lévő barátjától fegyvert vett át megőrzésre, ám az őrjöngésében visszaköveteli, a visszaadó nem járna el igaz­ságosan, ha az ilyen állapotúnak meg akarná mondani az igazat.” Majd Kantnál ugyanez, más kiértékeléssel: „bűntett volna hazudni egy gyilkosnak, aki azt kérdezi tőlünk, a házunkba menekült-e a barátunk, akit üldöz”. Egyszóval (kontra Platón) nincs emberszeretetből fakadó hazugság.

(tovább…)

Nem feltétlenül kell ortodox kantiánusnak lennünk ahhoz, hogy belássuk: az emberi ész erősségének és nem gyengeségének számít, sőt egyik legértékesebb tulajdonsága lehet az, hogy önmagának határt szab. A közgazdasági Nobel-díjas kutatópszichológus, Daniel Kahneman eddigi teljes munkásságát összefoglaló kötetében semmi mással nem foglalkozik, mint ezzel a fajta határmegvonással, illetve mindazon módszerek és lehetőségek számbavételével, amelyek segítségével rendszeresen becsapjuk önmagunkat. Egy másik Nobel-díjas, az elméleti fizikus Richard Feynman frappáns tanácsának szavaival élve: „Az első alapelv az, hogy nem szabad becsapni önmagunkat – ráadásul mindig önmagunkat a legkönnyebb becsapni, úgyhogy legyünk nagyon óvatosak!”

(tovább…)

Chuck Klosterman meglehetősen jellegzetes kulturális jelenséget testesít meg személyében, pontosabban az általa forgalmazott írói perszónában. Ami azt is jelenti, hogy a szerző önmagában, illetve teljesítményét tekintve nem igazán érdekes.

(tovább…)

Peter Boghossian „ateistacsináló” könyve olyan, amilyennek a filozófiát még a vérbeli katedrafilozófusok is legszívesebben látni szeretnék: társadalmilag releváns, gyakorlatias, alkalmazott és valamiképpen (hatásait tekintve) nem mindegy – ezek a varázsszavak, melyek köré a javasolt játék szerveződik. Csakhogy a kihívás, mellyel számolnia kell, nem racionális természetű: mint azt egyszer a derék Jonathan Swift írta, „you do not reason a man out of something he was not reasoned into” (32.) (kb. „lehetetlen valakit egy olyan állásponttól érvek segítségével eltéríteni, amelynek igazáról eleve nem érvekkel győzték meg”). A neveltetéssel (szocializációval) és következésképpen identitásokkal nem lehet vitázni – legalábbis a kortárs „baloldali liberalizmus” kényszeresen óvatoskodó hittétele alapján –, így Boghossian elsősorban episztemológiai vitát folytat. És ezen a terepen, melyet maga kerít körül és saját feltételei szerint alakít ki önmagának, nem túl nagy kunszt a győzelem.

(tovább…)

Méltán kölcsönözte a már sokat koptatott-kölcsönzött Dylan-dal címét Katy Butler csendesen mellbevágó, torokszorító kötetéhez: akárcsak Bob Dylan, illő understatementtel beszél a meghalásról. Érv is ez persze közvetve az időben bekövetkező, jó halál mellett – anélkül, hogy az aktív és passzív eutanázia, kényszerkezelés, öngyilkosság stb. kérdései körüli szokásos, skolasztikus filozófiai-vallási vitákba keveredne. Mindezek helyett Katy apja, Jeffrey Butler történetét, egy családregény utolsó fejezetét írja, vegytiszta hitelességgel és egyszerűséggel.

(tovább…)

Az analitikus filozófia önfelfogása szerint a gondolataink tisztázására szolgáló eszközök szerszámosládája. Ezt az alapító metaforát fogja szaván Daniel C. Dennett „intuíciós pumpákról és más gondolatszerszámokról” szóló kötete. A filozófus „szerelői zsebkönyve” eddigi publikációi legjobban bevált érveiből, magyarázataiból és témáiból válogat, pontosabban a Dennett által „intuíciós pumpáknak” nevezett, kedvenc gondolatkísérleteit alkalmazza azokra a problémákra, melyeket a szerző a filozófia alapkérdéseinek tekint: a jelentés, az evolúció, a tudat és a döntés problémáira. Az „intuíciós pumpák” tisztázó eszközök, kellékek abban az értelemben, hogy első látásra zavarba ejtően homályos területeken a pontosabb kérdések kimunkálását hivatottak elérni, hogy ezeket a kérdéseket azután a pozitív tudományoknak (kognitív neurotudomány, mesterséges intelligencia kutatás, biológia stb.) adják át.

(tovább…)

Mi oka lenne bárkinek is arra, hogy egy olyan egyértelműen hasznos és üdvözítő szellemi beállítódást tegyen kritika tárgyává, mint az optimizmus és a pozitív gondolkodás? Barbara Ehrenreich amerikai szociáldemokrata szerző elsősorban a cselekvő változ(tat)ás helyett a fennálló viszonyok elfogadását diktáló politikai ideológiaként leplezi le hazája kedvenc életbölcsességét, a kétségbeesett életigenlést és derűlátást. Ahelyett, hogy elfogadjuk, sőt válasszuk azt, amin (úgymond) nem tudunk változtatni, a kötet egzisztencialista felhívása alapján inkább lázadnunk kell ellene, még ha ennek a döntésnek esetleg a kudarc is kölcsönöz tragikus méltóságot.

(tovább…)

Szomáliai nomádból holland parlamenti képviselő, első számú közellenség, kétszeres emigráns, illetve ki tudja, hányszoros politikai menekült – valószínűtlen életpálya, amely (különösen egy nő számára) csupán a liberális modernitásban lehetséges, és annak minden ellentmondásával és civilizációs hadviselésével is a legjobb kifejezője. Az egyik ellentmondás: általában tiltakozni illik a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés, a szexizmus ellen, feltéve, hogy ez a „saját”, a nyugati nők ellen irányul; egyébként hajlamosak vagyunk azt a liberális tolerancia nevében pusztán kulturális pikantériának felfogni, hogy szűklátókörűség, például – a kritika vitorlájából a szelet eleve kifogni próbáló fogalommal élve – „iszlamofóbia” gyanújába ne keveredjünk. Ami a civilizációs hadviselést illeti, a szerzőnek, Ayaan Hirsi Alinak van oka rá, hogy az efféle multikulturalizmus ellensége legyen: gyerekkorában többek között női nemiszerv-csonkítást szenvedett, felnőttként – az iszlám bírálata miatt – életéért kell(ett) rettegnie a nyugati világ kellős közepén (részletesebben lásd Infidel című, 2006-ban a New York-i Free Press által kiadott önéletrajzát; illetve magyarul az Ulpiusnál 2008-ban megjelent Hitetlent).

(tovább…)

Az a négy-öt izmus, melynek a filozoptereknél a humanista műveltség egyoldalúságából és az obskurantizmus termékeny szellemi permisszivitásából adódóan, lévén az abszolútum sötétjében minden tehén fekete, különösen rossz híre van, Richard Dawkins evolúciós biológus és népszerű, napjaink legnépszerűbb tudományos írójának a gondolkodására minden további nélkül jellemző: Dawkins szcientista, pozitivista, ateista, materialista és redukcionista; mégis ellentéte mindannak, amit ezekkel a fogalmakkal az intellektuális nyitottság (deklarált) hívei társítani szoktak: nem a tudománybabona híve, nem a tudományos naivitás foglya, korántsem sótlan alak, se nem fantáziátlan, s végképp nem funkcionális analfabéta.

(tovább…)