Archive for the ‘Film’ Category

Áldozatok, angyalok, tettesek

szombat, december 7th, 2019
news informationnews information,sport,health

 

Bagota Béla Valan – Az angyalok völgye című első nagyjátékfilmjét a novemberi magyarszági bemutatót követő héten közönségtalálkozóval egybekötött erdélyi bemutatókörút során is megtekinthettek az érdeklődők.

A címbeli Valan egy fiktív várost jelöl, voltaképpen játékot teremtve a filmforgatási helyszín nevével – a Hargita megyei Balánbányával (Bălan) – a b hang v-re cserélése révén. A posztszocialista, lepusztult bányaváros perifériahelyzete, illetve az azt körülvevő magas hegyek, zord fenyőerdők látványa klausztrofób érzetet kelt, a film hangulatiságának egészét meghatározza ez a nyomasztó kilátástalanság. (tovább…)

Földi paradicsom

szombat, december 7th, 2013
news informationnews information,sport,health

 

 

 

 

 

 

 

Hit, remény, szeretet. A három isteni erényen araszol fogcsikorgatva végig Ulrich Seidl három az egyben filmje, a Paradies. Mily fel nem ismert ürességek rejlenek mindhárom közepén! S az ürességek körül egy-egy iparág: szexturizmus, vallás, fogyókúraipar. Mézeskalácsszívek a szívtelen világban. A középre rendezett, szimmetrikus és nagyon tiszta beállításokban sápadt, kövér és szeretetéhes teremtmények. Éhező szellemek, szanszkritul preták.

(tovább…)

Ez is szerelem

szombat, november 30th, 2013
news informationnews information,sport,health

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyenes vonalú egyenletes dráma, és egy jó taxisofőr szenvtelenségével tart a frontális ütközések könyörtelen logikájával és hirtelenségével bekövetkező végpontja (nem befejezése) felé az iráni Abbász Kiarosztami japán filmje. A negyvenes évek dzsessz-sztenderdjétől kölcsönvett cím egy illúzióra utal, a hangsúly mindvégig a „minthá”-n van. Mozi, így szemfényvesztés, de ugyanúgy az, mint a filmben megjelenített Tokió, a posztmodern nagyváros felsőfoka vagy az itt mozgó szereplők által élt életek.

(tovább…)

Macska a forró kását

hétfő, november 25th, 2013
news informationnews information,sport,health

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Se nem kerülgeti, se nem ront neki, mint tisztességes filmnek illene. Úgy hagyja a kognitív disszonanciát. De talán jobb is nem magyarázkodni akkor, ha az ember guruja egyrészt a tibeti buddhizmus kulturális gazdagságába a nyugati világ számára az elsők közt betekintést nyújtó láma, aki legalábbis a kagyü vonalnak a megszállt Tibetből való kimenekítéséért a legtöbbet tett, másrészt alkoholizmusába negyvennyolc évesen belehal.

(tovább…)

Tíz mondat arról a sávról, ahol a víz és az ég találkozik

vasárnap, január 6th, 2013
news informationnews information,sport,health

Life of Pi (Dir. Ang Lee, 2012)

 

1. „Hiszem, ha látom.”

2. A Pi élete-film ezt a mondatot is újragondoltatja többek között a regényhez képest.

(tovább…)

10. TIFF. Best of the rest és a naiv rajongás

kedd, június 14th, 2011
news informationnews information,sport,health

Fliegauf Benedek: Méh

Még két filmről, hogy nyomtalanul el ne múljanak. A kortárs erkölcsfilozófián, alkalmazott etikán belül két témapreparátum ismeretes, amely inkább a katedrahuszárok, mintsem az úgynevezett utca embere számára releváns: a klónozás és az eutanázia mint az emberi létezéssel és méltósággal összefüggő határhelyzetek, illetve mint a pennák sercegtetésére szolgáló és filmtémaként sem újdonságszámba menő skolasztikus filozófiai problémák. A Mar adentro, valamint a Godsend az ismertebb és, mert sohasem a kérdés súlya számít, ugyanakkor sokatmondóan különböző minőségű filmes feldolgozások.

(tovább…)

Magyar napi tortúra, leszámolás

szombat, június 11th, 2011
news informationnews information,sport,health

Hogy mennyire szenvedtem Tarr Béla filmjén (A torinói ló), azt nemhogy kár lenne tagadni és hiteltelen, de azt hiszem, része is ennek a sajátos filmélménynek. Azt persze szórakoztató volt látni, hogy a TIFF magyar napján összesereglett ismerősök, Kolozsvár színe-java ugyanolyan serényen távozik a filmről, amilyen elszántan negyven-ötven perccel azelőtt a terembe igyekezett. Nem mellékes azonban, hogy unalomból vagy a mozizás kínjából eredően menekül, vagy éppen ezekért marad ott az ember. A film ugyanis korántsem olvastatja magát, szándékosan a nézhetetlenséggel kacérkodik, és persze élvezhetetlen, nincs benne semmi, sőt a végére az is kiürül (Tarr Béla utolsó filmje, mondta), ez igaz.

(tovább…)

10. TIFF fesztiválfelező. Rögtönzés

csütörtök, június 9th, 2011
news informationnews information,sport,health

Srinivas Sunderrajan: The Untitled Kartik Krishnan Project

Egy nagy dán gondolkodótól kölcsönzöm az első leütést. A fesztivált és a filmet csak visszafelé érthetjük meg, de csak előrefelé élhetjük, nézhetjük. Mégsem túl szerencsés, ha a TIFF-ből jelen időben leginkább a régi idők TIFF-je emelkedik ki: a vetítési időpontok és a mozik közötti viszonylagos távolságok által átszervezett városélmény, a még történőben lévő szerkezet, a kockázat emléke. Ez az idei reklámfilmben megidézett bizonytalanság a babérokon való pihenés helyett éppenséggel az, amiért a kísérletező, független filmeket és az ugyanilyen fesztiválokat szeretni lehet.

(tovább…)

Hitchcock

szerda, augusztus 4th, 2010
news informationnews information,sport,health

A román közszolgálati televízió kulturális csatornája jóvoltából hetente megnézek egy-egy Hitchcock-filmet. A krimi klasszikusának életműve szilárdan tartja pozícióit a 20. század filmművészetében. A kérdésre, hogy mi is e félórányi terjedelmű művek sikerének a titka, viszonylag egyszerű a válasz. Három jellemzőjüket emelném ki. (tovább…)

Három zöld sziget (TIFF-napló, június 3-5.)

vasárnap, június 6th, 2010
news informationnews information,sport,health

Jung Sung-Il: Café Noir

A három nap alatt látott túl sok film közül három szigetféle emelkedik ki: Banco Chinchorro korallszirtjei (Alamar), a zöld és vörös connemarai dombok (Nothing Personal), végül Szöul és az értelmezés zátonyának városi tájképe (Café Noir). Egy a képeiért, egy a történetmondásával és egy önmagában. Különös módon mindegyik a rendezője első alkotása. (tovább…)